Sokakat csalódással tölt el a Mona Lisa mérete, amikor eredetiben is megpillanthatják Leonardo festményét a párizsi Louvre-ban. Ugyanis meglepően kicsi, főleg a hírnevéhez képest. Hasonló a helyzet a szűkebben vett Közel-Kelettel: sokan nagyobbnak képzelik a tévéhíradókban és videókon látottak alapján. Miközben például Ukrajna a „hírének megfelelő” méretű – csaknem kétszer elférne rajta Németország –, Izrael területe valójában nem nagyobb néhány magyarországi vármegyénél, a Gázai övezet pedig jóval kisebb Budapestnél. Mégis ez a térség a világ jelenlegi két nagy feszültséggócának egyike, amelyben a halál az elmúlt fél évben nem ismert sem irgalmat, sem országhatárokat – Izraelen és a palesztin területeken túl a háború átterjedt Libanonra és Szíriára is. A napokban pedig a hazánknál tizennyolcszor nagyobb Irán közvetlenül is harcba szállt Izraellel szemben, noha érdemi pusztítást nem tudott végezni a semlegesített fegyvereivel. Teherán szerint ezt csak rövid megtorlásként tette egy korábbi izraeli akcióra, sajnos azonban a világpolitika nem mindig olyan irányt vesz, amilyet a tervezőasztalnál kigondolnak neki. A „gyufával és benzinnel” hadonászó illető mindig nyugtalanító. De vissza a méretekhez:
Izrael olyan, mint a bors: kicsi, de erős, ami többé-kevésbé minden szomszédját irritálja; igaz, volt néhány évtizedük, hogy beletörődjenek ebbe.
Az érdekesebb most az, hogy a saját szomszédaihoz (és riválisaihoz) képest ormótlan Irán is zavarja az arab országokat, amelyeknek ma már az anticionista szólamok sem olyan vonzóan mozgósítóerejűek, mint régebben voltak. Akár el is csodálkozhatnánk azon, hogy a közepes méretű és erejű Szaúd-Arábia vagy a mindkettőt tekintve szerény adottságú Jordánia Iránból vagy az irániak jemeni szövetségesétől, a húsziktól Izraelre indított rakétákat iktat ki. Pedig ez a helyzet, az érdekek meg eltérők.
Némi cinizmussal azt mondhatná valaki: nekünk mindegy, csak maradjanak a négy fal között! Ám ez nem így működik. Ez nem a venezuelai–guyanai határvita, a Közel-Keleten túl sok a szereplő, a stratégiai érdek (például az olaj), a napi vagy történelmi sérelem, az ok a nyílt konfliktusra, túlságosan elszabadultak az indulatok és mindenkinek kéznél van a gyufa és a benzin. Lehet, hogy jobb lenne nem kipróbálni, mi kerekedik abból, ha Izrael visszavág Iránnak, miután Irán visszavágott Izraelnek, mert hiszen Izrael visszavágott az ő ellenségeinek iráni támogatásáért. Ezt hívják a szakemberek az erőszak spiráljának.
Noha a napi hírek nyugtalanítók, a világpolitikai visszhangokból ítélve e kérdésben még lehet számítani arra a józanságra, amelyet Ukrajna ügyében annyira hiányolunk sokaknál, így mérvadó országoknál is.
Készülnünk kell ugyanis lehetséges forgatókönyvekre – nem véletlen, hogy hazánkban is rendkívüli ülést tartott vasárnap a Védelmi Tanács. Magyarország 1956 és 1991 között többször közvetlenül szembesült a sorozatos közel-keleti válságok kellemetlen politikai és gazdasági következményeivel. Az általában a légi közlekedéssel összefüggő közel-keleti terrorizmus magyar áldozatokat is szedett. A Ferihegyi gyorsforgalmi úton pedig még a rendszerváltás után is követtek el merényletet palesztinpárti német szélsőbalosok. Ma nyugodt, biztonságos ország vagyunk, amely nem tűri meg az egyes nyugati nagyvárosok palesztinpártinak feltüntetett hisztériagyűléseit, nem fogad be közel-keleti migránsokat, miközben kiáll Izrael és az itteni zsidó közösség mellett. Akármi történik majd a Közel-Keleten, az olaj világpiaci árát aligha mi alakítjuk, megtehetünk viszont minden tőlünk telhetőt 93 ezer négyzetkilométerünk biztonságáért.
