„Megkezdődik a globális visszavágás a pride-ellenes törvény életbe lépésével” – kezdte a felhívását az Amnesty International civil szervezet, amelyben többek között felszólították a rendőrséget arra, biztosítsák, hogy az emberek felvonulhassanak a pride-on. Azon már meg sem lepődhetünk, hogy a Soros-pénzekben dúskáló Amnesty a nemzetközi erőket is mozgósítja. Külön érdekes, hogy az úgynevezett nem kormányzati szervezetek, röviden NGO-k éveken keresztül öklüket rázva tagadták, hogy létezne egy olyan globális hálózat, amelyet képesek néhány nap alatt hadrendbe állítani, hogy egy olyan ideológiáért harcoljanak, ami az emberek egy egészen apró töredékének fontos. Korábban még azért is különböző kampányok indultak, hogy felhívják az emberek figyelmét ezekre a „valótlanságokra”, most azonban az Amnesty maga ismerte el, hogy az elmúlt években a média szemébe hazudtak a civil szervezetek. Az egyik legnagyobb tanulsága az esetnek az, hogy a balliberális ideológia egyik legfőbb alapköve: „Ha van elég pénzed, bárkit megvehetsz, aki imádja a pénzt.”
Az Amnesty ráadásul úgy hergeli az embereket, mintha egy globális csatához kellene sereget gyűjtenie. Hajmeresztő a gondolata annak, hogy vannak olyan emberek és érdekeltségek a világon, akik és amelyek szerint életről vagy halálról dönthet az, hogy Budapesten megtartják-e a pride-ot vagy sem. Ez első olvasatban is teljes agyrémként rúgja rá az ember józan eszére az ajtót, ha pedig valaki még ízlelgeti is, hamar rájön, hogy aki pusztán ideológia szerint él, az lényegében programozott aggyal gondolkodik. A mai fiatal generációt célozzák meg, hiszen a középkorúak és az annál is idősebbek el sem tudják képzelni, hogy hogyan lehet valakinek egyszerre húsz-harminc nemi identitása. Van valami egészen aljas abban, hogy a Soros-szervezetek a leginkább befolyásolható generációt használják fel a politikai céljaikra, csak hogy feszültséget szítsanak és megdöntsenek olyan kormányokat, amelyek nem állnak be az őrültségeket támogatók sorába.
Sokan hagyják, hogy megmondják nekik, hogyan és milyen módon éljenek, ahogyan azt is hagyják, hogy megparancsolják nekik, mit mondjanak bizonyos témákban vagy éppen milyen jelszavakat írjanak fel a táblákra, amelyeket helyesírási hibákkal tele is büszkén mutatnak fel az utcai miniparádékon. Ezen a pontos érdemes kicsit elidőzni a tény mellett, hogy „hadseregre” is azért van szüksége a genderlobbinak, mert Magyarországon az LMBTQ-közösség eltörpül a konzervatív, keresztény közösség mellett. Jól mutatja ezt az is, hogy még az MSZP majálisán is több ember jött össze az elmúlt öt-hat évben, mint a sorozatos utcai demonstrációkon – akik pedig elmentek a hídfoglalásokra, azok is inkább a bulit látták a megmozdulásban, mintsem egyfajta célt.
Az Amnesty harcias felhívása ékes bizonyítéka annak, hogy a magyar társadalom nem igényli a pride-ot. Európa ezen térségében még mindig erősen magánügynek számít, hogy ki kit szeret, ahogy az is, hogy ki hogyan szereti a másikat – mondhatni, a melegség kérdése hidegen hagyja az embereket, amíg azt nem akarják ráerőltetni a gyermekekre vagy nem akarják mindenki torkán lenyomni, akárcsak egy cukormázas békát. Az Amnesty sorosista partnereit az sem érdekli, hogy a pride-ellenes törvény a közhiedelemmel ellentétben nem tiltja meg a gyülekezést, ezt jól szemléltetik Hadházy Ákos és a szebb napokat is látott Momentum megmozdulásai az elmúlt hetekben. Ami viszont tilos, az az, hogy a gyülekezés közben mások jogait tiporják a sárba – például a gyerekekét a meztelenül vonagló transzvesztiták vagy a hídfoglalók a dolgozó átlagemberek szabad közlekedési jogát.
