Féltéglaként érkezett a tó vizébe Orbán Viktor kormányfő szerdai bejelentése, amely szerint az Ukrajnába irányuló gázszállításokat fokozatosan leállítjuk, és az így nálunk maradó gázmennyiséget itthon betároljuk. Nem előzmények nélküli a miniszterelnöki közlés, hiszen Kijev elég régóta feszíti azt a bizonyos húrt. Előbb csak Volodimir Zelenszkij ukrán elnök méltatlan kiszólásait és a nemzetközi kapcsolatokban merőben szokatlan bumfordi megnyilvánulásait tapasztalhattuk hazánkkal szemben, majd január végén hideg zuhanyként ért mindenkit a hír, hogy északkeleti szomszédunk a továbbiakban nem hajlandó kőolajat szállítani Magyarországra és Szlovákiába a Barátság olajvezetéken.
A minden magyart húsba vágóan érintő fejleményre Orbán Viktor miniszterelnök gyorsan és határozottan reagált; hazánk azonnal leállította a gázolajtranzitot Ukrajna irányába, illetve a kormányfő kilátásba helyezte, hogy Magyarország minden Kijev számára előnyös döntést blokkolni fog mindaddig, míg nem indul újra az olajszállítás a Barátság vezetéken.
Nincs üzemanyag, nincs 90 milliárdos uniós „hitel”, nincs nagy mennyiségű valuta és arany furikázása Magyarországon keresztül. Nincs semmi, míg Zelenszkij nem mutatja az együttműködés jeleit. Ám a józan megfontolás helyett az ukránok inkább a magyar miniszterelnök és családja nyílt színi és halálos fenyegetését, illetve a magyar belviszonyokba való kendőzetlen beavatkozás kísérletét választották. A hazai reakcióra nem kellett sokáig várni; a magyar kormány sorra húzza elő a pakliból adu ászait, hogy jobb belátásra térítse Kijevet.
Mondhatnánk: van még ott, ahonnan ez jött, ugyanis Ukrajna ezer szálon függ Magyarországtól. Az Európai Unión belüli politikai támogatáson túl Kijev számos területen hazánk jóindulatára és partnerségére szorul. Ilyen például az áram-, az üzemanyag- és a gáztranzit is, amelyek jelentősége háború idején különösen felértékelődik.
Ráadásul nem mondhatja senki, hogy a magyar kormány ne alkalmazná ‒ e még oly bicskanyitogató szituációban is ‒ a fokozatosság és arányosság elvét. Hiszen ide s tova a Zelenszkij-adminisztráció lassan két hónapja blokkolja az orosz olajat az energiabiztonságunk egyik sarokpontját képező Druzsbán. Noha előbb az Egyesült Államok adott mentességet a szankciók alól Magyarországnak és Szlovákiának, majd – bár némi fáziskéséssel, de – a napokban az Európai Bizottság is úgy döntött, hogy időlegesen és részlegesen felfüggeszti tiltó intézkedéseit az orosz szénhidrogénekkel szemben.
Azonban egyáltalán nem mellékes tényező az sem, hogy Magyarország továbbra is komoly humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának. Az elmúlt években iskolák, kórházak és egyéb állami szolgáltatást biztosító létesítmények újjáépítéséhez adtunk anyagi segítséget. Több mint másfél millió ukrán állampolgárnak biztosítottunk menedéket és ellátást, akik a háború elől menekülve hagyták hátra hazájukat. Tesszük mindezt annak ellenére is, hogy a kárpátaljai magyarok helyzete napról napra elkeserítőbb a fiatal államalakulat lakójaként, még úgy is, hogy a magyar kormány rendszeresen tiltakozik az ukrajnai magyar kisebbséget érő rendszeres és sűrűsödő atrocitások miatt.
A külső és távoli szemlélő, látva a két ország viszonyát, azt is gondolhatná, hogy amolyan patthelyzet van kialakulóban Budapest és Kijev között. Már nemcsak ki vannak téve az asztalra a revolverek, de ki-ki a maga módján meg is húzta a ravaszt. Ám mindenképp árnyalja a képet, hogy a Kijev által kilőtt számtalan töltény eddig mindig a saját lábába fúródott, míg a kevés, de célzott magyar lövés rendre az ukránok érzékeny pontját találja el.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!