Mi van akkor, ha mindaz, ami velünk történik, nem több egyszerű bosszúnál?

Ha a magyar miniszterelnök nem akart volna bot lenni a küllők között, szálka a köröm alatt vagy egyedül vétózni a huszonhat egyöntetű nyomása alatt, ha beadta volna a derekát és mi is elfogadtuk volna a migránskvótát vagy éppen pénzzel, fegyverrel, emberrel finanszíroznánk Ukrajna háborúját – akkor talán semmi sincs. Ha Orbán nem akar alternatívát mutatni a világnak, hogy lehet másként is, hogy szembe lehet menni Sorossal, hogy oda lehet állni Trump mellé, hogy lehet egy demokrácia nem liberális is – akkor lehet, hogy békén hagyják: csináljon itt ezen a kilencvenháromezer négyzetkilométeren, amit csak akar, ha nem kotnyeleskedik bele a nagyok játékába, akkor a végelszámolásánál azt, hogy mit csinál egy senkit sem érdeklő országban, valahol Európa perifériáján, az végül nem fog se osztani, se szorozni. Aztán szépen lassan mindenkinek leesett a tantusz. Orbán beszól és beleszól, és nemcsak hogy kiválóan oszt és szoroz, de még hogy hatványoz! 

Ez a semmi ország senki miniszterelnöke elrontja a nagyok játékát, belerondít a nyugatiak számításába, elgáncsol személyes karrier­pályákat. Ki engedte ezt meg neki?

Ez bosszúért kiált. Kell tehát egy ember Orbánnal szemben, akit a hasonló intenzitású bosszú hajt, mint a felbujtóját – és megtalálták.

Senkinek se legyen kétsége afelől, hogy Brüsszelnek nem az a célja, hogy helyreállítsa a demokráciát vagy épp a morált, az igaz­ságot, hanem hogy utat engedjen a bosszúnak, a gyűlöletnek, a revansvágynak. Nem azt akarja, hogy Orbán kihívója helyreállítsa az intézmények tiszteletét, visszaterelje Magyarországot Európába és „éljen soká a liberális demokrácia!”, hanem az akarja, hogy a bosszú pusztítson, azaz ha győz a bosszú embere, akkor mindent megtegyen annak érdekében, hogy Orbán és a Fidesz soha, de soha ne térhessen vissza a hatalomba. Minden, ami van, az pusztuljon! Ezt jelenti a lengyel út szabad fordításban. Ez a vak és pusztító bosszú útja.

És ha ez nem lenne elég, akkor rátesznek még egy lapáttal. Itt jön be a képbe az ukrán szál. Ki engedte meg Magyarországnak, hogy itt megkérdezzék az embereket arról, hogy Ukrajna legyen-e vagy sem az Európai Unió tagja? Hogy merészeli Orbán? Brüsszel és Ukrajna megint csak bosszúért kiált, és látjuk, mi történik. Titkosszolgálati hadműveletek borzolják az idegeket. Senkinek se legyen se kétsége afelől, hogy megint csak a vak és pusztító bosszú munkál és felhasznál mindent és mindenkit, amit és akit csak lehet.

Itt nincs megengedve a szuverenitás. Vagyis hogy saját szempontjaidat mérlegelve, saját magad hozz döntést saját magadról. Még mit nem? Lázad a provincia? Kimarad a háborúból? Megkérdezik az embereket? Toronyóra lánccal nem kéne még?

Nem azt akarják, hogy szuverén légy, hanem hogy engedelmes. Nem saját magad ura, hanem szolga. És ha ezt elfogadtad volna, akkor jött volna a felértékelés, előreléptél volna a Transparency listáján és jót írtak volna rólad a nyugati lapok. De ez a hajó már elment, ide már nincs visszaút, jöjjön a bosszú!

Itt tartunk most.

Valljuk be, volt, van és lesz olyan, hogy minket is a bosszú hajt. Ez emberi és nincs ezzel semmi gond. Ha van célja, ha meg tudjuk mondani, hogy miért engedünk ennek utat, ha tudjuk, hogy az vezérel minket, hogy kiigazítsuk vagy helyreállítsuk az igazságot, helyrebillentsük a világ kizökkent kerekét, akkor a bosszú termékeny is lehet. De a bosszú általában nem ilyen, elvakítja az embert, és nem látjuk már, hogy miben vagyunk és mit csinálunk.

Most is ez a helyzet. A mi saját személyes sérelmünkként éljük meg, hogy a semmiből támadt ellenfél közülünk jön. Valaki, aki nemrég még velünk volt, az mára elárult minket, a közösségünket, az értékeinket, a céljainkat, és a jogosan érzett morális felháborodás elvakíthatja éleslátásunkat.

Ki mondta, hogy Konfuciusznak mindig igaza van? Csak azért, mert valamit Konfu­ciusz mondott, attól már az igaz is? Marhaság, de azért nem árt a bölcsesség, jól jön a felhalmozott tapasztalat. Sok minden van már mögöttünk, sok mindent láttunk már, és ez majd újra megedzi a látóideget: az ellenfél csak egy ellenfél, akinek az a sorsa, hogy legyőzzék, és ennyit kell csak tennünk, le kell győzni.

A bosszú hátrafelé tekint és elvakít, a győzni tudás képessége előrevisz és céljainkhoz segít.

Üzenjük meg Konfuciusznak: egy sír éppen elég lesz.