A biztos választás: a magabíró állam

Üzenet a Kárpát-medence magyarságának: együvé tartozunk.

kormány szuverenitás függetlenség 2026. 01. 31. 6:39

2010-ben a választók olyan politikai közösséget hoztak helyzetbe, amely képes meghaladni a politikai köldöknézést. Olyan új erővel bíró, de hagyományosan értelmezhető – és ezáltal kiismerhető – értékrenddel rendelkező politikai irányzatot emeltek fel, amely ki tudott építeni egy új rendszert, amely a perspektíva és a kiszámíthatóság lehetőségét adta számukra, s ennek segítségével egy új korszak alapjait volt képes lerakni.

Mindez megteremtette a lehetőséget egy független, magabiztos, önerőre támaszkodó, öntudatos és szuverén ország és nemzet alapjainak lerakásához.

Tehát egy új korszakot kialakító, egy kurzust építő kormánynak folyamatosan fel kellett készíteni az országát, tágabb értelemben a nemzetének tagjait az új korszak új kihívásaira. Meg kellett találnia azokat az új vagy akár rég elfeledett válaszokat, amelyek megoldásokat kínálnak, és egyben nemet kellett merni mondani úgy a korábbi, meghaladott elképzelésekre, mint az új, de értékrendjükbe, illetve érdekeik képviseletébe beilleszthetetlen gondolatokra. Csak így lehetett egy társadalom önazonos, s csak így lehetett – nagy türelemmel és kitartással, hiszen nem minden szereplő egyszerre jut el a felismerés azonos szintjére – megformálni egy önmagát elbíró nemzet és ország alapjait. Ez történt a 2020-ig tartó évtizedben.

De mi van akkor, amikor mindezen államformáló lépések és azok eredményei után egy, az egész világgazdaságra hatást gyakorló járvány és háború átalakítja, módosítja a feltételeket? A koronavírus-járvány a világgazdaság számára elhozta az addig elképzelhetetlennek hitt ellátási és termelési láncolatok problémáját. A kialakult háborús helyzet pedig tudatosította, hogy ez nemcsak egy kis korrekcióval kezelhető nehézség, hanem olyan, rendszerszintű újratervezést igénylő helyzet, amelynek egyszerre kell megoldania a termelésben megjelenő logisztikai, áruhiány-problémákat, a felszökő inflációt, s a világ egyes részein felbukkanó – ezekből következő – humanitárius válságot és azok nemzetstratégiai következményeit.

Korábban csatlakoztunk intézményekhez, dicsértük az elveket és profitáltunk kiszámíthatóságából. Ezen rendszernek a védelme alatt értékalapú külpolitikát folytathattunk. De tudtuk, hogy a szabályokon alapuló nemzetközi rendbe vetett hit hamis. Hogy a legerősebbek – ha hasznuk van belőle – eltekintenek a szabályoktól. Az amerikai hegemónia által biztosított feltételek nem működnek ma már.

Hazugság, hogy az integráció kölcsönös előnyökkel jár, miközben az integráció az alárendeltség forrása lett. A multilaterális intézmények jelentősen meggyengültek. Ezért nagyobb stratégiai autonómiát kell kialakítani: az energia, az élelmiszer, a kritikus ásványi anyagok, a pénzügyek és az ellátási láncok terén.

Éppen ezért nem szabad az elmúlt bő évtized eredményeit ugyanolyan dogmaként kezelni, mint amelyeket éppen ezekkel váltottak le! Egyszerre kell válaszokat találni a gazdaság és a társadalom alapvető problémáira, s egyben a változó világ új hatalmi kihívásaira is. Ezeket a nagy, rendszerszintű, globális problémákat nem lehet fejet lehajtva, szemlesütve kezelni, orvosolni. A társadalmi és erkölcsi válság meghaladását igénylő polgárok teremtette mozgásteret kihasználva át kell gondolni, meg kell teremteni, s nyíltan vállalni kell – sokszor konfliktusok sokaságán keresztül – a világrend, a nemzeti érdek eszközeinek, például a gazdaság átalakításának feltételeit, s a gazdasági fellendülést biztosító kormányzati működési módot.

A megújulásképesség folyamatos fenntartására van szükség. Az államnak (kormány) érzékeltetnie kell, s el kell fogadtatnia az őt megválasztó társadalommal, hogy a környezet, a viszonyrendszerek változnak, átalakulnak, sőt néha lecserélődnek.

Meg kell ismernie és meg kell mutatnia állampolgárainak, hogy az új rendszerek, a megjelenő technológiák, a formálódó gazdaságszervezési elvek, az eddig ismeretlen fogyasztási minták és gazdasági csataterek mit jelentenek, mindezek által milyen új jelenségekkel találkoznak, s azok miként fognak hatni életükre, hogyan alakítják át mindezek a már megszokott keretrendszereket, hogyan lehet használni ezek előnyeit, s hogyan kell kivédeni veszélyeiket.

Mindebből következik, hogy a meginduló válságkezelés, az alapoktól történő újrafelépítés célja nem az, hogy az ország visszatérjen a válság előtti időkhöz, hanem hogy új alapokra építve új dolgokat lehessen bevezetni, amely együttesen teremti, teremtheti meg a kiszolgáltatottság, a másoktól való függés folyamatos visszaszorítását, s az önrendelkezés minél magasabb fokát. Összességében tehát az ilyen lehetőségek által jellemezhető helyzetbe kerülő kormányzatnak be kell vezetnie a cselekvő állam olyan új modelljét, amely létre tudja hozni az ezen kihívások között elsődleges fontosságúvá előre lépő nemzeti önerőt.

Azaz a gazdaság nem öncélú, hanem a társadalmi értékek mentén, nemzeti alapon szerveződik, épül fel. Éppen ezért az állam továbbra sem mondhat le olyan gazdasági területek döntéshozói-irányítói szintű tulajdon- és/vagy szabályzójogáról, amelyen keresztül polgárai mindennapi életét, annak biztonságát közvetlenül befolyásolja, hiszen csak ezzel a szerepvállalással tud eleget tenni az önerős, gondoskodó, esélyt adó állam feladatainak. Ezen feladatok elvégzéséhez támasza a középosztály, egészen pontosan az alulról nyitott középosztály, amelyben az állampolgár a szükségleteit úgy elégíti ki, hogy ezt önmagáért és az őt befogadó közösségért együttesen viselt felelősséggel teszi.

Ez persze csak akkor lehetséges, ha a társadalom széles körben hiszi, hogy az emberek élethelyzetének alakulása, boldogulása a nemzeti versenyképesség állapotával függ össze. A versenyképesség növeléséhez pedig elengedhetetlen az állam nemzetépítő szerepének újraértelmezése, a szerepvállalás világos célok mentén történő meghatározása. Az így létrejövő kiszámíthatóság, fenntarthatóság, eredményesség hármasával nyújtja az állam a társadalom számára azt a biztos alapot, amelyre építve tudják egyre szélesebb rétegei fokozatosan létrehozni és fenntartani státusbiztonságukat.

A fentiekben felvázolt alapokon nyugvó sikeres kormányzati politikának köszönhetően Magyarországnak napjainkra már van ereje és vannak erőforrásai ahhoz, hogy elszánt és bátor politikai cselekvés végrehajtásával a Kárpát-medence újjáépítésének kezdeményezője legyen. A Kárpát-medence magyarsága számára megfogalmazott üzenet egyértelmű: együvé tartozunk. A környező országok számára megfogalmazott kormányzati ajánlata is világos: az elmúlt évszázad perlekedései, gáncsoskodásai után, vélt és valós sérelmeik félretételével a térség országai hozzanak létre egy sokoldalú, erős kapcsolódást, beleértve ebbe a mindennapi életet meghatározó elemeket, mint a nagyvárosok gyorsvasúttal és autópályákkal való összeköttetését vagy az energiahálózatok összekapcsolását is. Hozzanak létre egy olyan jól működő térséget, amely a társadalmi szövet mellett egy regionális önellátásra törekvő közösséget is eredményezhet.

Ez a sajátos integráció emeli meg Magyarország és a Kárpát-medence súlyát egy formálódó közép-európai érték- és érdekérvényesítő szövetségben, hiszen ahhoz, hogy az unión belüli küzdelemben hazánk sikeres lehessen, a térség országainak fel kell építeni Európa nagy, erős, biztonságos politikai és gazdasági térségét, Közép-Európát.

A következő öt-tíz évet ez a folyamat határozhatja majd meg, és Európa gazdasági teljesítményének középpontja egyre inkább Közép-Európában lesz, szélesedő mozgásteret, új lehetőségeket, nagyobb érdekérvényesítést hozva Magyarországnak is. Most jött el a lehetőség és az alkalom, hogy észlelve ezen mozgásokat, Magyarország képességgel annak felhasználására olyan pozíciókat foglaljon el, amely a következő évszázadra meghatározhatja szerepét, s ezáltal polgárainak mindennapjait.

A globalizált világot ért kihívásokra adott válaszok helyessége és sebessége is eldönti azok sikerét, s ezzel nemcsak a jövőt hozzák helyzetbe, hanem nem teszik hiábavalóvá, értelmet adnak az elmúlt másfél évtized eredményeinek. Nem kell a progresszív, liberális széthulló világrend álarcot váltó, de régi hangjaival foglalkozni, hiszen ők olyanok, mint azok, „akik nem hallják a zenét, s bolondnak nézik azokat, akik táncolnak rá!” Meg kell maradni a gondolat, az erő és a tapasztalat útján!