Korábban csatlakoztunk intézményekhez, dicsértük az elveket és profitáltunk kiszámíthatóságából. Ezen rendszernek a védelme alatt értékalapú külpolitikát folytathattunk. De tudtuk, hogy a szabályokon alapuló nemzetközi rendbe vetett hit hamis. Hogy a legerősebbek – ha hasznuk van belőle – eltekintenek a szabályoktól. Az amerikai hegemónia által biztosított feltételek nem működnek ma már. 

Éppen ezért nem szabad az elmúlt bő évtized eredményeit ugyanolyan dogmaként kezelni, mint amelyeket éppen ezekkel váltottak le! Egyszerre kell válaszokat találni a gazdaság és a társadalom alapvető problémáira, s egyben a változó világ új hatalmi kihívásaira is. Ezeket a nagy, rendszerszintű, globális problémákat nem lehet fejet lehajtva, szemlesütve kezelni, orvosolni. A társadalmi és erkölcsi válság meghaladását igénylő polgárok teremtette mozgásteret kihasználva át kell gondolni, meg kell teremteni, s nyíltan vállalni kell – sokszor konfliktusok sokaságán keresztül – a világrend, a nemzeti érdek eszközeinek, például a gazdaság átalakításának feltételeit, s a gazdasági fellendülést biztosító kormányzati működési módot.

Meg kell ismernie és meg kell mutatnia állampolgárainak, hogy az új rendszerek, a megjelenő technológiák, a formálódó gazdaságszervezési elvek, az eddig ismeretlen fogyasztási minták és gazdasági csataterek mit jelentenek, mindezek által milyen új jelenségekkel találkoznak, s azok miként fognak hatni életükre, hogyan alakítják át mindezek a már megszokott keretrendszereket, hogyan lehet használni ezek előnyeit, s hogyan kell kivédeni veszélyeiket.

Mindebből következik, hogy a meginduló válságkezelés, az alapoktól történő újrafelépítés célja nem az, hogy az ország visszatérjen a válság előtti időkhöz, hanem hogy új alapokra építve új dolgokat lehessen bevezetni, amely együttesen teremti, teremtheti meg a kiszolgáltatottság, a másoktól való függés folyamatos visszaszorítását, s az önrendelkezés minél magasabb fokát. Összességében tehát az ilyen lehetőségek által jellemezhető helyzetbe kerülő kormányzatnak be kell vezetnie a cselekvő állam olyan új modelljét, amely létre tudja hozni az ezen kihívások között elsődleges fontosságúvá előre lépő nemzeti önerőt.

Azaz a gazdaság nem öncélú, hanem a társadalmi értékek mentén, nemzeti alapon szerveződik, épül fel. Éppen ezért az állam továbbra sem mondhat le olyan gazdasági területek döntéshozói-irányítói szintű tulajdon- és/vagy szabályzójogáról, amelyen keresztül polgárai mindennapi életét, annak biztonságát közvetlenül befolyásolja, hiszen csak ezzel a szerepvállalással tud eleget tenni az önerős, gondoskodó, esélyt adó állam feladatainak. Ezen feladatok elvégzéséhez támasza a középosztály, egészen pontosan az alulról nyitott középosztály, amelyben az állampolgár a szükségle­teit úgy elégíti ki, hogy ezt önmagáért és az őt befogadó közösségért együttesen viselt felelősséggel teszi.

Ez persze csak akkor lehetséges, ha a társadalom széles körben hiszi, hogy az emberek élethelyzetének alakulása, boldogulása a nemzeti versenyképesség állapotával függ össze. A versenyképesség növeléséhez pedig elengedhetetlen az állam nemzetépítő szerepének újraértelmezése, a szerepvállalás világos célok mentén történő meghatározása. Az így létrejövő kiszámíthatóság, fenntarthatóság, eredményesség hármasával nyújtja az állam a társadalom számára azt a biztos alapot, amelyre építve tudják egyre szélesebb rétegei fokozatosan létrehozni és fenntartani státusbiztonságukat.

A fentiekben felvázolt alapokon nyugvó sikeres kormányzati politikának köszönhetően Magyarországnak napjainkra már van ereje és vannak erőforrásai ahhoz, hogy elszánt és bátor politikai cselekvés végrehajtásával a Kárpát-medence újjáépítésének kezdeményezője legyen. A Kárpát-medence magyarsága számára megfogalmazott üzenet egyértelmű: együvé tartozunk. A környező országok számára megfogalmazott kormányzati ajánlata is világos: az elmúlt évszázad perlekedései, gáncsoskodásai után, vélt és valós sérelmeik félretételé­vel a térség országai hozzanak létre egy sokoldalú, erős kapcsolódást, beleértve ebbe a mindennapi életet meghatározó elemeket, mint a nagyvárosok gyorsvasúttal és autópályákkal való összeköttetését vagy az energiahálózatok összekapcsolását is. Hozzanak létre egy olyan jól működő térséget, amely a társadalmi szövet mellett egy regionális önellátásra törekvő közösséget is eredményezhet.

A következő öt-tíz évet ez a folyamat határozhatja majd meg, és Európa gazdasági teljesítményének középpontja egyre inkább Közép-Európában lesz, szélesedő mozgásteret, új lehetőségeket, nagyobb érdekérvényesítést hozva Magyarországnak is. Most jött el a lehetőség és az alkalom, hogy észlelve ezen mozgásokat, Magyarország képességgel annak felhasználására olyan pozíció­kat foglaljon el, amely a következő évszázadra meghatározhatja szerepét, s ezáltal polgárainak mindennapjait.

A globalizált világot ért kihívásokra adott válaszok helyessége és sebessége is eldönti azok sikerét, s ezzel nemcsak a jövőt hozzák helyzetbe, hanem nem teszik hiábavalóvá, értelmet adnak az elmúlt másfél évtized eredményeinek. Nem kell a progresszív, liberális széthulló világrend álarcot váltó, de régi hangjaival foglalkozni, hiszen ők olyanok, mint azok, „akik nem hallják a zenét, s bolondnak nézik azokat, akik táncolnak rá!” Meg kell maradni a gondolat, az erő és a tapasztalat útján!