Anno
WEBVADÁSZYour Paintings (A te festményeid) címmel az online nyilvánosság elé tárja a BBC Nagy-Britannia összes köztulajdonban lévő festményét. A projekt részeként mintegy kétszázezer antik és modern festmény kerül fel 2012-ig a BBC és a Public
Huszonkét évvel ezelőtt, 1989. július 6-án az érdeklődő közönség belépővel juthatott be az aznapra kitűzött büntetőper tárgyalására a Legfelsőbb Bíróságon. A Markó utcai igazságügyi palota nagytermében az egész világsajtó képviseltette magát. Az egykori e
Keszthelyi Pál székesfehérvári magántaxis huszonegy évvel ezelőtt úgy sürgette a megszálló szovjet csapatok kivonulását, hogy felajánlotta: Zsigulijával Záhonyig ingyen fuvarozza a polgári alkalmazottakat. Városában népszerű lett, ám a rendszerváltozással
A magas rangú politikusok optimista nyilatkozatai dacára mégis visszalépésre került sor a schengeni rendszerben. A dán parlament illetékes bizottsága tegnap úgy döntött, hogy az ország a jövő héttől visszaállítja a szúrópróbaszerű vámvizs
Napokon belül befejezi a háromszáz embert és száz ingatlant érintő avasi Fészekrakó-programmal kapcsolatos hitelcsalás-sorozat nyomozását a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság – tájékoztatott Dobi Tamás szóvivő. A szabolcsi rendőrök ugyanezen
Horvátországban ismét fellángolt a vita arról, hogy jogosan tett-e szert a Mol teljes körű irányítási jogokra anélkül, hogy többségi tulajdona lenne a horvát nemzeti olajvállalatban (a Molé 47, a horvát államé 44 százalék). A vádak, amelyekkel horvát rész
Véget ér a napokban az űrkutatás történetének egyik fontos korszaka. A több mint harmincéves múltra visszatekintő űrsiklóprogram gépeinek többsége már visszatért végső küldetéséből. Utolsóként az Atlantis emelkedik majd levegőbe július 8-án, hogy csaknem
A meghirdetett 152 ezer férőhelyből 56 ezer üresen maradt a középfokú beiskolázás általános felvételi eljárása során – derül ki az Oktatási Hivatal adataiból. A rendkívüli felvételi eljárásra tizenhatszor annyi hely maradt, mint ahány gyerek. A diákhiány
Hetvenöt éve készült el a badacsonyi Rodostó turistaház, ünnepélyes átadása 1936. július 5-én történt a természetjáró és hagyományőrző közösségek számára. Mindössze tizenöt évig szolgálta a köz javát: 1950-től a csepeli vasgyáré lett, 1957 után a munkásőr
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hiába a feltétlen médiatámogatás, amilyen gyors volt a felemelkedésük, olyan gyors lesz a bukásuk is.
Az épület, amely betegek ellátására szolgálna, még mindig nincs kész.
A Hezbollah különleges egysége használta a megsemmisített létesítményt.
Vekszler Péter fontos pozícióban képviseli Magyarországot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.