Magyar dinnye az áruházak polcain
Tegnap éjfélkor véget ért Magyarország féléves soros uniós elnöksége. A magyar elnökségi stáb azonban még az utolsó pillanatokban is dolgozott, többek között az euró megvédését szolgáló hatos jogszabálycsomag elfogadtatása, illetve a horvát csatlakozás
„Soha egyetlen nagy kezdeményezés nem indult még a világon felülről” – Hegedűs Zsuzsa ennek szellemében indította el a Minden gyerek lakjon jól! akciót. A miniszterelnök főtanácsadója tavaly fehérje- és vitamindús élelmiszercsomagot osztott szét ötezer
Mi egy transzatlantista ország vagyunk – szögezte le tegnap Orbán Viktor kormányfő, miután találkozott Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel, aki a kétoldalú kapcsolatok megerősítésére hivatott transzatlanti hét zárónapjára érkezett Budapestre.
TALÁLKOZÓ
Ma kezdődik a régió legnagyobb A kategóriás filmes seregszemléje Csehországban; a 46. alkalommal megrendezett Karlovy Vary nemzetközi filmfesztivál kapcsán az idén a legnagyobb változás már január 1-jén bekövetkezett, amikor a fesztivál művészeti igazg
Három méter magas betonfallal akar elkeríteni az észak-erdélyi Nagybánya polgármesteri hivatala egy panelházat, amelyben többnyire romák laknak, a terv ellen tiltakoznak az emberi jogvédő szervezetek. Eközben székelyföldi elöljárók több vidék „elcigányoso
A bíróság ma dönt róla, hogy előzetes letartóztatásba kerül-e Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója. Galambos ügyvédje államtitokra hivatkozva nem nyilatkozott arról, hogy védencét valóban hazaárulással gyanúsítják-e. Az Országgyűlé
A politikai bulvár szempontjából eseménytelen tisztújító kongresszusra készül vasárnap a Fidesz a budai Millenárison. Nem várható változás a párt vezetésében: az elnöki posztra újra Orbán Viktort jelölték, és tisztségükben maradhatnak az eddigi alelnök
Vitorlázás
Múlt hét szombat óta lehet már vásárolni tökéletes minőségű magyar görögdinnyét a termelőktől Békés megyében, ahol a leghamarabb érik meg e gyümölcs. Az áruházláncoknál viszont még mindig a mediterrán országokból származó, leérett terméket lehet kapni
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A legfrissebb hírek szerint a szuperbomba hordozására képes B–2 bombázók egy csoportja Guam felé tart.
Már nincs kórházban a Real Madrid sztárja, de továbbra sincs ott a meccskeretben.
Az iráni hírügynökség közölt felvételt az Izrael ellen indított rakétáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.