Magyar menők nélkül, Pironkovával
Precedensértékű lehet a Legfelsőbb Bíróság június elején született ítélete, amely semmisnek nyilvánított egy, az állam számára előnytelen földbérleti szerződést. Információink szerint a kormány ez alapján felülvizsgálhatja a rendszerváltás utáni évekbe
Csökkent a görög csődveszély, miután tegnap a görög parlament elfogadta a kormány 28,4 milliárd euró összértékű költségvetési megszorításokat tartalmazó programját. A döntés nyomán Athén megkaphatja az Európai Unió és az IMF hitelének újabb részletét,
Jelentősen átalakul a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózata azzal a céllal, hogy növeljék a versenyképességet és a hatékonyságot. Az intézményi struktúra átalakításával a költségvetési szervek száma a felére csökken, és számos kutatóintézetet egy k
Országszerte mintegy negyven helyen tartottak félpályás útlezárással egybekötött demonstrációt a szakszervezetek. Az érdekvédők a munka világát, valamint a nyugdíjakat érintő kormányzati intézkedések ellen tiltakoztak. A rendőrség által nagy erőkkel bi
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Még nem késő elindulni! Mutatjuk, milyen programokkal készültek országszerte.
Az ukrán elnök fegyvergyártásra akarja elvenni az országok pénzét.
Még pusztítóbb csapásokra készülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.