Zürichi mesterhármas
Ismét harmadfokú árvízvédelmi készültség van a Zagyva egyes szakaszain, a hét végén lehullott, nagy mennyiségű csapadék házakat, utakat, mezőgazdasági területeket rongált meg. Terjedőben a belvíz, Aszódon két családot ki kellett költöztetni otthonaikbó
Ismét harmadfokú árvízvédelmi készültség van a Zagyva egyes szakaszain, a hét végén lehullott, nagy mennyiségű csapadék házakat, utakat, mezőgazdasági területeket rongált meg. Terjedőben a belvíz, Aszódon két családot ki kellett költöztetni otthonaikbó
Illegálisnak és hamisnak minősített számos potencianövelő étrend-kiegészítőt egy független tudományos kutatás, amely még az engedély nélküli emberkísérlet gyanúját is felvetette egyes termékeknél. Az ÁNTSZ is vizsgálatot indított az ügyben, s ellenőrei
Pólósaink történelmet írtak a zágrábi Európa-bajnokságon, csakhogy ezúttal műfajt váltottak: a nők ötödik helyezése után a szerbektől elszenvedett, 10-8-as szombati vereségükkel a férfiak negyedikek lettek, így amióta mindkét nem számára rendeznek Eb-t, e
Bár labdarúgó Premier League-beli debütálása a Bolton finn kezdőkapusa, Jussi Jääskeläinen kiállítása miatt már augusztus 29-én megtörtént, múlt szombaton védett végig először egy első osztályú angol bajnokit Bogdán Ádám. S bár négyszer rezdült meg a háló
Történelmi diadalt aratott az Újpest a Ferencváros felett a labdarúgó NB I 6. fordulójában, a lila-fehérek még sosem tudták akkora különbséggel felülmúlni az ősi ellenfelet, mint szombat este. Féltucatnyi gól, kiállítás, Jimmy Jump „beugrása”, s az elmara
Obama elnök hevesen vitatott törvénycsomagja korszakalkotó intézkedés lehet. Ha valóban működik.
Hűtlen kezeléssel gyanúsították meg Hunvald György előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármestert két zuglói képviselő, az SZDSZ-es Killik Jenő és Kovács-Csincsák László MSZP-s frakcióvezető tanácsadói szerződései ügyében is – értesült lapunk
Ha most a kételkedés és a magárahagyatottság helyett összekapaszkodunk, akkor nem túl rövid, de belátható időn belül erős és sikeres országgá válhat Magyarország – mondta Orbán Viktor a Fidesz önkormányzati választási kampánynyitójának budapesti nagygyűlé
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hiába a feltétlen médiatámogatás, amilyen gyors volt a felemelkedésük, olyan gyors lesz a bukásuk is.
Nem becsülték meg a Konferencialiga-nyolcaddöntős csapat megmentőjét.
Nem csupán a show kedvéért licitálnak a szereplők, milliós tételben cserélnek gazdát a tárgyak.
A Tisza Párt elnöke bármit büntetlenül megtehetne, örök büntetőjogi mentességet kapna minden általa elkövetett bűncselekmény alól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.