Karácsony az MSZP-nek: Ha kellek, akkor én jövök
Molnár Gyula azt ajánlja, fogadják el a szocialisták a Párbeszéd társelnökét miniszterelnök-jelöltnek.
Molnár Gyula azt ajánlja, fogadják el a szocialisták a Párbeszéd társelnökét miniszterelnök-jelöltnek.
Az ellenzéki párt közleményben tiltakozott Donald Trump lépése miatt.
Egy porvai háztűz után találtak rá a tűzoltók az elhunyt emberre.
Molnár Gyula azt ajánlja, fogadják el a szocialisták a Párbeszéd társelnökét miniszterelnök-jelöltnek.
Az ellenzéki párt közleményben tiltakozott Donald Trump lépése miatt.
Egy porvai háztűz után találtak rá a tűzoltók az elhunyt emberre.
Összefog a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szolidaritás Mozgalom szombaton Budapesten.
A végzetes gázolás Gyöngyös és Gyöngyöshalász között történt.
1991-ben lépett be a Fideszbe Domokos László, 2022-ig szól a mandátuma az ÁSZ élén.
A vidéki népi építészeti emlékek és a műemléki értéket képviselő épületek megóvására lehetett pályázni.
A pártelnök szerint az ÁSZ-bírság pártja választási indulását is veszélyezteti. Ezért közösségi gyűjtésbe kezdtek.
A szakértői anyagot már bemutatták Balog Zoltán miniszternek is.
A Pruck családnak a Terror Házát fenntartó közalapítvány ellen indított peréről is kérdeztük Horváth Miklós történészt. Interjú.
A szárazföldi tűzerőt és a légvédelmi eszközöket is fejleszik.
A kormány nem közeledik az EU-hoz, mert akkor be kellene tartani a jogállami kereteket – véli Surányi György.
A párt szerint a titkosszolgálat nyilvános adatokat szerkesztett egybe, így a titkosítás jogellenes.
Gyurkó Szilvia és Olt Boglárka a hiányzó példaképekről, a tanult szeretetnyelvről és a bizalmi kapcsolatok fontosságáról.
Díszdoktorrá avatták Pécsett az Európai Tanács elnökét.
Engedély és bejelentés nélkül lehetne 80 méterig kutat fúrni egy képviselői indítvány szerint.
A kormánykampány ugyan lezárult, de a személyiségi jogi perben még lehet jelentősége a mostani végzésnek.
A zöldpárt megbízásából készült kutatás szerint Szél Bernadett a legnépszerűbb az ellenzéki oldalon.
A Jobbik elnöke arra számít, folytatódnak az „aljas támadások”.
Elutasítják a város lakóinak nevében a „Soros-kampányközpont” pécsi létesítését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
Mága Zoltán elindította a Nemzeti összefogás jótékonysági koncertsorozatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.