Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője a Hungaroring mellett tartott sajtótájékoztatón azt mondta: miközben a Hungaroring az idén nyáron ünnepelte a 40. évfordulóját, a versenypályát övező utak egy része nagyon rossz állapotban van. A miniszter szerint a kormány figyelembe vette a kerepesiek, szilasligetiek, mogyoródiak kérését, amikor arról döntött, hogy a 3365 méternyi útszakaszt felújítja. Erre egymilliárd forintos támogatást biztosít, amiből 750 millió forint fog jutni az útfejlesztésre, a fennmaradó 250 millió forint pedig egy olyan terv elkészítésére, amely alapján meg tud újulni a Hungaroringet elkerülő, amúgy Kerepest és Mogyoródot, valamint az autópályát összekötő út. A felújítás a tavasz végéig elkészül.

Szintén a Hungaroringhez kapcsolódó hír, hogy a győri Széchenyi István Egyetem és a Hungaroring Sport Zrt. a közeljövőben megalakítja a Hungaroring Autó-Motor Sport Külső Tanszéket. Az együttműködés a fiatal tehetségek kibontakozását, a mérnöki tudás fejlesztését és az ipari partnerekkel közös kutatásfejlesztést egyaránt szolgálja, továbbá az új szervezeti egység hozzájárul, hogy Magyarország a közép-európai régió motorsport-innovációs központjává váljon. A hallgatók a világ élvonalában dolgozó szakemberektől tanulhatnak, a Hungaroring pedig közvetlen kapcsolatba kerül a felsőoktatási tudásbázissal és a jövő mérnökeivel. A kormány döntése értelmében az autó-motor sport stratégiai ágazattá vált, a Hungaroringen megalakuló tanszék pedig ezen cél sikeres megvalósítását hivatott szolgálni, a tudomány, az oktatás és a kutatásfejlesztés integrációjával támogatva a tehetséggondozást és a hazai motorsport innovációs potenciáljának kiaknázását.
A Széchenyi István Egyetem és a Hungaroring szoros kapcsolata nem új, a két fél 2022 júliusában, majd 2023 novemberében együttműködési megállapodást írt alá. Ez a partnerség tette lehetővé a technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzési szak szeptemberi elindítását is, amelynek oktatógárdájában helyet kaptak a Hungaroring tapasztalt szakemberei. A kooperáció ugyancsak lehetőséget biztosít a világ élvonalába tartozó hallgatói versenycsapatok – a SZEnergy Team, az Arrabona Racing Team és a SZEngine Team – szakmai bemutatkozására és fejlődésére.


















