Hatmillió eurót fizettek Sallai Rolandért, a Galatasaray sztárként fogadta + videó
A török sztárcsapat azt is nyilvánosságra hozta, hogy négy évre szóló szerződést adott Sallainak.
A török sztárcsapat azt is nyilvánosságra hozta, hogy négy évre szóló szerződést adott Sallainak.
A Fradi és a magyar futballisták viszonyáról posztolt a Fradi elnöke.
A teljes hazai élmezőny rajthoz áll a hét végén az atlétikai csapatbajnokságon.
A török sztárcsapat azt is nyilvánosságra hozta, hogy négy évre szóló szerződést adott Sallainak.
A Fradi és a magyar futballisták viszonyáról posztolt a Fradi elnöke.
A teljes hazai élmezőny rajthoz áll a hét végén az atlétikai csapatbajnokságon.
Ha a magyar férfi teniszválogatott nyer Egyiptomban, jövőre újra játszhat a világdöntőért.
A törökök máris megőrülnek a sajtóhírek szerint Isztambulba igazoló magyar támadóért.
Ballai Attila, a Nemzeti Sportrádió főszerkesztője és Szőke Istvánné Filkorn Judit részesült elismerésben.
A korábbi világbajnok az első két fordulót kihagyta, Kolumbia ellen már ő vezeti a norvég férficsapatot.
A szaúdi bajnokságban szereplő al-Nasszr 39 éves klasszisának a péntek reggeli adatok szerint már 1 000 167 200 követője van az általa használt X, Instagram, Facebook, YouTube, Kuaishou és Weibo közösségi oldalakon, ám még ez a szám is folyamatosan növekszik.
A kupagyőztes Paks játék nélkül jutott tovább a Mezőörs ellen, miután az eső eláztatta a pályát.
Egy pillanat alatt aranyozta be 12 gyermek napját.
Törökországban ma zárul az átigazolási piac.
A Párizsban aranyérmet nyert interszexuális bunyós már fel is hívta a világ egyik legjobb profi bokszpromoterének, Eddie Hearnnek a figyelmét, aki szívesen leszerződtetné Helifet.
A németek elleni 5-0-s vereség után kétértelmű nyilatkozatot tett, most tiszta vizet öntött a pohárba.
A válogatottszünet után folytatódik a Premier League, Arne Slot csapatára mostantól több kihívás vár.
A zöld-fehérek egy csatárral játszottak eddig minden meccsen, ám most a rekordösszegért leigazolt Matheus Saldanha érkeztével nagy kérdés, vajon az előző szezon szerb gólkirálya vagy az előző két szezon magyar gólkirálya, Varga Barnabás legyen ott a kezdőcsapatban.
A télen folyatódhatnak a tárgyalások a Bournemouth és az MU között.
Sokan a Laver-kupát tippelték a spanyol klasszis búcsúversenyének.
Az államtitkár interjút adott, amelyben értékelte a magyar küldöttség párizsi eredményeit.
Hamarosan elkezdődik a Bajnokok Ligája új kiírása, a jövő héten már bemutatkoznak a csapatok.
A holland vezetőedző és egykori játékosa valószínűleg sosem lesznek puszipajtások.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyar szakember szerint még nem látták tisztán, hogy milyen szabályoknak kell megfelelnie a kiemelt akadémiával rendelkező kluboknak.
Szingapúrban 100 méter háton Kós Hubert és Jászó Ádám is továbbjutott a középdöntőbe.
A 18 éves világbajnok tornarekordot döntött a World Matchplay fináléjában.
Erős Gábor: Nehéz higgadtan értékelni egy ilyen mérkőzés után, ennél rémálomszerűbb kezdést el sem lehetett volna képzelni.
Akárcsak a 2022-es női labdarúgó Európa-bajnokság döntője után, az idei után is Chloe Kelly van a fókuszban.
A Chelsea kétszeres Nemzetek Ligája-győztes támadója végül nemet mondott a nevelőklubjának.
Olimpiai bajnok klasszisunkra Bob Bowman helyett magyar edző figyel Szingapúrban a világbajnokságon.
Öt magyar úszó közül kettő jutott tovább a szingapúri vizes világbajnokság keddi előfutamaiból.
Négy ember, köztük egy 36 éves rendőr is életét vesztette, mielőtt a támadó öngyilkosságot követett el.
A Győr labdarúgócsapatának edzője különös nyilatkozatot adott, továbbra sem nyugszanak a kedélyek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.