Rafael Nadal és Carlos Alcaraz szenzációs meccsét hozta az új Grand Slam + videó
Mindkét spanyol teniszklasszis sérülés után tért vissza, de ez nem látszott rajtuk.
Mindkét spanyol teniszklasszis sérülés után tért vissza, de ez nem látszott rajtuk.
„Remélem, sokan látták otthon a győzelmemet” – mondta Geordie Beamish, az 1500 méter világbajnoka.
Xavi fordulata: inkább a negatív dolgokra koncentrált. Volt mire.
Mindkét spanyol teniszklasszis sérülés után tért vissza, de ez nem látszott rajtuk.
„Remélem, sokan látták otthon a győzelmemet” – mondta Geordie Beamish, az 1500 méter világbajnoka.
Xavi fordulata: inkább a negatív dolgokra koncentrált. Volt mire.
Vancsa Zalán nagyon belehúzott, rajta kívül még Kleinheisler László talált be, Gazdag Dániel gólpasszt adott.
Armand Duplantis szenvedett a férfi rúdugrók versenyében.
Az első félidő a kapusok bravúrjairól szólt, utána viszont az eltiltott Mészöly Géza csapata uralta a meccset.
A játékostársak közül többen rá sem bírtak nézni Mouctar Diakhaby lábára.
A Premier League-ben a Manchester City tapad Szoboszlai Dominikékre.
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke reméli, hogy az Újpest edzője tanult a hibájából.
A Fradi egyáltalán nem sziporkázott, de szívósan harcolva legyőzte otthon 2-0-ra a Kecskemétet.
A Premier League 27. fordulójának első mai mérkőzésén: Burnley–Bournemouth 0-2.
A korábbi válogatott támadó megduplázta idénybeli góljai számát.
A francia Margot Chevrier horrorsérülést szenvedett Glasgow-ban.
A zaklatási ügybe keveredett csapatvezetőt először kritizálták házon belülről, aminek hatása lehet.
Megvannak az uruguayi sztár első góljai az MLS-ben, amelyben magyar rangadót is rendeztek.
A szabadtéren kétszeres világbajnok Femke Bol világcsúccsal győzött női 400 méteren.
Az ismert játékvezető is problémásnak tartja Jürgen Klopp csapatának sikerét a Premier League-ben.
A bíró a Real utolsó akciója közben lefújta a meccset, pedig Bellingham győztes gólt szerzett volna.
A második Pérez szerint kihozta a maximumot a futamból, és a harmadik Sainz is elégedetten nyilatkozott.
Korolovszky Gábor szerint nem volt megalázó, amit Kisteleki István tett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Továbbra is a kedden másodikként célba ért holland Mathieu van der Poel az éllovas.
A Liverpool támadója vezette az autót a tragikus baleset előtt.
Százon kívülről érkezett teniszező parádézott a centerpályán.
A Honvéddal is szóba hozott magyar válogatottsági rekorder nem vált csapatot ezen a nyáron.
Az még nem dőlt el, hogy a Liverpool vasárnap lejátssza-e a tervezett felkészülési mérkőzését.
A korábbi klasszisok szerint a szervezők is felelősek Grigor Dimitrov sérüléséért Wimbledonban.
A 26 éves, berlini születésű labdarúgó négyéves szerződést írt alá a felcsútiakkal.
Az EU által támogatott reformok Ukrajna termőföldjét nagy részben a külföldi nagyvállalatok kezére játsszák.
A magyar csapat szempontjából kedvező döntést hozott a szövetség.
A klasszikus krimisorozatot a Dunán követhetik figyelemmel a nézők.
Több mint száz elektromos töltőállomás telepítéséhez igényeltek támogatást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.