Sonderkommando Erdélyből

Gáspárik Attilának nincs többé becsülete. Gáspárik Attila egy aljas és nyomorult szellemi tyúktolvaj, egy senki, Gáspárik Attilával tisztességes ember többé nem érintkezik, nem beszél, ha véletlenül szembe jön az utcán, illatos keszkenőt orrunk alá szorítva átmegyünk a túloldalra.

Gáspárik Attilát a hozzá megszólalásig hasonló szörnyetegek természetesen nekiálltak kimosdatni önmagából, vagyis a mocsokból. Olyanok, mint Parászka Boróka vagy a Transtelex „újságírója”, bizonyos Vig Emese.

Ezek tényleg egy brancs.

Ne legyenek illúzióink, Erdélyben, az erdélyi magyarság körében is megterem ugyanaz a gaz, ott vannak ugyanazok a liberális-neomarxista szörnyetegek, mint idehaza.

De hát, Fóris István, Erdélyi Mór, Guth Antal, Lengyel Gyula, Nyisztor György és Vántus Károly is erdélyi (vagy partiumi) volt, és akkor még csak a tanácsköztársaság ilyen-olyan funkcionáriusai vagy népbiztosai között szemezgettem.

Maradjunk ennél a Vig Emesénél és a Transtelexnél, amely a hazai Telex erdélyi mutációja, ugyanazokkal az „elvekkel”, ugyanazzal a liberális gőggel, ugyanazzal a kioktató, megfellebbezhetetlen és lefegyverző ürességgel.

Egy brancs ezek.

És ez a Vig Emese állt neki, hogy elmagyarázza a világnak, Gáspárik Attila nem egy szarházi nemzetáruló, ugyan, inkább a világító fáklya.

„Egy müncheni kulturális rendezvényen elhangzott, ironikus történelmi gondolatkísérletből országos lejárató kampány lett” kezdi Vig megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. S aztán elsorolja a libsi-komcsi mantrát, hibátlanul, miszerint „néhány kiragadott mondat elég volt ahhoz, hogy Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház volt igazgatóját a Fidesz-párti sajtó és politikusok »Trianon-tagadóként« és »nemzetellenes színészként« állítsák be.”

Ezeket mindig „beállítják” valaminek és valamilyennek, pedig ezek tulajdonképpen ott sem voltak. És szegények, kénytelenek elviselni a „gyűlöletkampányt”, amit mindig a jobboldal folytat, ezek soha.

Akkor nézzük meg, mit is mondott ez a Gáspárik Münchenben, egy ottani tiszás rendezvényen, az elvtársai akolmelegében.

Ilyeneket mondott:

Trianonban megvalósult Magyarország régi álma, hogy egységes magyar állam legyen, kisebbségek nélkül. Egy »nemzetállamba a kisebbség nem fér bele«, és ha »Románia egyszer valóban nemzetállapot építene«, az erdélyi magyarok vagy mehetnének Németországba mosogatni, vagy lehetnének egy életen át Magyarországon a »nem lopós románok«.

Igazi, ócska, szemét, ostoba, földbuta libsi duma. Egy szó sem igaz az egészből. A nemzetállamba igenis belefér minden kisebbség, amelyik nem akarja felforgatni az adott nemzetállamot és nem akarja eltüntetni a többségi nemzet kultúráját, hagyományait, identitását. Egy erős nemzetállam éppen arról ismerszik meg, hogy befogadja, gyámolítja a saját kisebbségeit, s meghagyja a kisebbségei identitását. Miképpen tette ezt mindig is a magyar nemzetállam, amelyben például „mi, svábok, mindig jó magyarok voltunk”.

Lássuk a következőt, amelyet természetesen nem idéz a Vig, hiszen pontosan tudja, nincs olyan erdélyi magyar, aki ne kapna a revolveréhez annak hallatán, hogy miért van neki szavazati joga.

„Ha nem fizetsz adót, akkor miért szavazol? Mi közöd hozzá?”

Igazi, ócska, szemét, ostoba, földbuta libsi duma. A határokon feletti nemzetegyesítés tagadása, a határon túli magyarság Kádár-kori megtagadásának reinkarnációja. Amúgy pedig, ezen az alapon miért van szavazati joga mondjuk egy tizennyolcadik életévét betöltött gimnazistának vagy egyetemistának, akik idehaza nem fizetnek adót, miért szavazhat az az underclass, hajléktalan, aki szintúgy nem fizet adót, vagy az a mélyszegénységben élő cigány, aki ugyanúgy nem fizet adót?

Értelmetlen szemétség az egész. Vagyis Gáspárik. És a Vig jó érzékkel kussol erről.

És akkor térjünk át a kultúrára.

A Márait lehet szidni, lehet nem szidni, nem volt annyira rossz író, egy jó közepes lektűr író volt.

Tényleg, Gáspárik? A Márai? Ha Márai Sándor egész életében nem írt volna mást, mint a Mennyből az angyalt, a körme alatt a piszok akkor is ezerszer többet érne, mint a te egész felesleges létezésed.

„[…]

Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.

És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta -
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.”

Te vagy az Gáspárik, te, „aki háromszor megtagadta. / Vele mártott kezet a tálba, / harminc ezüstpénzért kínálta […]” – ez te vagy. Te, aki nem lektűr, csak szar ponyva.

De nézzük tovább:

Kirángatták Wass Albertet nem tudom honnan, aki tényleg nem egy jó író. És hogy mi jó, mi rossz, hát azt tudjuk.

Nem, Gáspárik. Nem tudjátok. Nem tudtok ti semmit, éppen ezért öltöttétek magatokra ezt a „mi tudunk mindent és mindenki más műveletlen és elmaradott” álarcot. Nem tudtok ti semmit, csak pofázni a semmiről, üres és felesleges életetekről, azt sem tudjátok már, kik is vagytok valójában, úgyhogy segítek: Wass Albert két olyan regényt írt, amelyik beemeli őt a nemzeti Pantheonba. Egyik a Funtineli boszorkány, másik pedig a Tizenhárom almafa. És hogy háborús bűnös lett volna? Akkor nem élhette volna le második világháború utáni életét az Egyesült Államokban. Te a román kommunisták ócska hazugságait böfögöd vissza, hogy igazold a liberális mantrát. Mondanám, hogy lelked rajta, ha lenne lelked…

De haladjunk tovább:

Elmondják nekünk, ki az író, ki a költő, ki a művész. Tehát olyanok kaptak, mondjuk, erdélyiek Kossuth-díjakat, amit egy jól felszerelt újság szerkesztőségében is tíz percbe került, hogy kinyomozzuk. hogy ki ő. Hogy miért kapta, azt tudtuk, de mit csinálhatott előtte, hogy őt díjazták?

Vajon kikre gondolhat ez a dupla nulla a kert végéből?

Talán Sütő Andrásra, aki még 1992-ben kapott Kossuth-díjat Antalléktól, és akinek a bocskorszíját sem oldhatná meg ez az ócska senki? Vagy Szilágyi Istvánra, aki még az első Orbán kormány idején, 2001-ben kapta meg a Kossuth-díjat, és akinek Kő hull apadó kútba című művét édesapám adta kezembe még valamikor 1980 körül…

Vagy nézzük a színészeket, akikről ez a bunkó még nem hallott:

Bács Ferenc, az egyik legszebb orgánum, akit valaha hallottam beszélni, nem véletlen, hogy szinkron színészi munkásságát (is) elismerték a díjjal.

Bálint Márta, kiemelkedő erdélyi színésznő Kolozsvárról.

Cseke Péter, Jászai- és Kossuth-díjas színművész, rendező, színházigazgató.

Csíky András, Jászai- és Kossuth-díjas színész, Székelyudvarhely szülötte, az UNITER díjat is megkapta, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja.

Nemes Levente, a Tamási Áron színház egykori igazgatója, eljátszotta Sütő András drámájában, a Csillag a máglyán című darabban Kálvint, a Bánk bánban Petúrt, Illyés Kingával készítették és adták elő versműsorukat a világirodalom költeményiből, volt emlékezetes Ady estje, Radnóti estje, József Attila estje, Petőfin estje – többet tett a magyar költészetért és kultúráért, mint ez a Gáspárik nevű senki tenne, ha ötszáz évig élne.

És akkor megérkeztünk a legnagyobb, legundorítóbb gazemberséghez, amit ez a nyomorult alak elkövetett, ugyanis nem csupán az erdélyi művészekbe rúgott bele – akikbe belerúgott, egytől egyig ezerszer különbek nála –, de megengedte magának a sonderkommandózást. Nem bírja elviselni, hogy vannak erdélyiek, akik magas hivatalt, köztisztséget töltenek be Magyarországon, mint például Varga Zs. András, a Kúria elnöke, s ezeket az embereket Gáspárik sonderkommandosnak nevezte.

Kik is voltak a sonderkommandósok? Azok a zsidó foglyok, akiket a nácik arra kényszerítettek a koncentrációs táborokban, hogy elégessék a megölt zsidó foglyok holttesteit.

Tehát, Gáspárik megfogalmazta a Tisza Part nemzetpolitikai alapvetését: a Fidesz kormány náci, a külhoni magyarok a zsidók, a Fidesz kormányt Magyarországon támogató külhoni magyarok pedig a sonderkommandósok.

Aljas, szemét, undorító gazember vagy Gáspárik.

És persze a transztelexes Vig meg a Parászka erről mélyen kussol.

Hiszen ugyanolyanok.

Amúgy – Istenem, mennyire jellemző! – a Transtelex és a Vig a Gáspárikot mosdató cikk végén megszólaltatja Székely Ervint, aki ezt mondja:

Székely Ervin, a Bukaresti Rádió nyugalmazott főszerkesztője is reagált az esetre, az Egy karaktergyilkosság háttere című írásában így fogalmazott: »Ukáz érkezhetett a digitális harcosokhoz, hogy ezentúl Romániában is lőjenek azokra a magyar közéleti személyiségekre, akik valamilyen okból nem tetszenek a NER-nek. […] Az első kijelölt célpont Gáspárik Attila lett.« Székely szerint az ügy nem egyedi, hanem próbaakció: a Fidesz ezzel mérte fel, mennyire mozgósíthatók a határon túli hálózatai, és mennyire tartanak még az erdélyi magyarok a »nemzetellenes« bélyegtől.

Nos, ez a Székely Ervin nevű gáspárik volt az, aki még régi RMDSZ-es parlamenti képviselőként – kapaszkodj meg! – „hitleri gondolatnak” nevezte az erdélyi magyar autonómia törekvéseket.

Mondom: ezek ugyanolyanok.

De nem lesz elfelejtve semmi sem, ne aggódjatok…