idezojelek

Bayer Zsolt: Félhold a Szent Péter-bazilikán

Harminc évre volt csupán szükség.

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt
Cikk kép: undefined
Fotó: Giuseppe Lami
0
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Iszlám hátterű jelöltek korábban is indultak a városban – 2021-ben nagy vitát váltott ki a fátylat viselő Mariam Ali, a maglianai imám lánya –, most viszont kifejezetten muszlim listáról beszélnek. A modell már tesztüzemben is fut: északkeleten, Monfalconéban Aboubakar Soumahoro »Italia Plurale« nevű listája 2,9 százalékot ért el, és a szervezők célja, hogy a konstrukciót országosan is kiterjesszék.

A háttérben demográfiai változás áll, az adatok szerint mintegy 1,7 millió muszlim élhet Olaszországban – köztük egyre több olasz állampolgárságot szerzett választópolgár.

Minél nagyobb lesz ez a tömb, annál erősebben jelennek meg a politika napirendjén, ahogy azt már Franciaországban és Nagy-Britanniában is láthattuk: ott a muszlim közösségek nyomása is hozzájárult ahhoz, hogy a kormányok a palesztin állam elismerése felé mozduljanak.

A római iszlám párt híre hamar nagy politikai vihart kavart Olaszországban. Anna Maria Cisint, a Liga EP-képviselője szerint egy kizárólag muszlimokból álló párt »veszélyes, illiberális és nyugatellenes«, az »iszlám politikai szélsőségesség« bejárata az olasz intézményekbe, amelyet be kellene tiltani.

Egyelőre valószínűtlennek tűnik, hogy Róma London és New York nyomdokában járva szintén muszlim polgármestert válasszon, ám az indulás híre önmagában is meglepő, azt jelzi, hogy az iszlamizáció eszméje Dél-Európában is egyre sikeresebben terjed.” 

Két megállapítást szeretnék kiemelni:

 

1.: „Úgy látják, az olaszországi iszlám jelenlegi befolyása »szinte jelentéktelen« ahhoz képest, amit szerintük hozzá tudnának tenni az országhoz.”

 

2.: „Colosseum fölé montírozott félhold és az Ignazio Marino–Virginia Raggi páros támogatása azt üzeni, hogy a római muszlim politika természetes szövetségese a baloldali–progresszív tábor.”

Az egyes ponthoz annyit, hogy az eddigi európai tapasztalatok alapján teljes nyugalommal kijelenthetjük, a Jóisten mentsen meg mindannyiunkat attól, hogy még ennél is többet „tegyenek hozzá” bármelyik európai országhoz.

A kettes ponthoz pedig annyit, hogy sajnos a neomarxista–woke–libsi–LMBTQ (vagyis idióta) táborban mindenhol természetes szövetségesre lelnek a hódítók.

És a végére legyen egy harmadik pont is – ez:

3.: „A háttérben demográfiai változás áll, az adatok szerint mintegy 1,7 millió muszlim élhet Olaszországban – köztük egyre több olasz állampolgárságot szerzett választópolgár.”

Erről van szó. Rendeljük e mellé a következő tényt:

„Olaszország termékenységi rátája 1,2 körül van, ami az egyik legalacsonyabb a világon, és messze elmarad a demográfiai önfenntartáshoz szükséges szinttől. A legfrissebb adatok (2024) szerint a ráta 1,21 volt. Szardínián már 1 alatti ez a mutató.”

De vajon mekkora a termékenységi rátája a ma Olaszországban élő közel kétmillió muszlimnak? valószínűleg 3 vagy 4.

Mit fog ez jelenteni a számok nyelvén úgy harminc év múlva?

Bizony, harminc év telt el Margaret Thatcher óta is.

Akkor pedig ennyit arról, hogy ez teljesen elképzelhetetlen, ez csupán riogatás, hangulatkeltés, a muszlim „tesók” bántása.

 

               
       
       
       

            További játékainkhoz kattintson ide!        

   

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.