Megtippelték, miről kérdezheti az embereket a kormány

Elemzők szerint az új nemzeti konzultációban a bankadót és a válságadókat 2013-tól helyettesítő adókról kérdezhet a kormány.

PR
2012. 05. 25. 17:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor pénteken az MR1–Kossuth rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott: új nemzeti konzultáció kezdődik, ezúttal elsősorban a munkahelyteremtéssel összefüggő kérdésekben kéri ki az emberek véleményét a kormány. A kérdések közül a kormányfő példaként említette a méltányos tehermegosztás ügyét, amellyel kapcsolatban felidézte a 2010-ben kivetett bank- és válságadót. „Miután lejárt a három év, most ismét el kell döntenünk azt a kérdést, hogy ezek csak egy átmeneti válságintézkedésnek voltak-e tekinthetőek, vagy pedig azt akarják a magyarok, hogy hosszabb távon is mindez maradjon része a magyar közteherviselés rendszerének. Én az utóbbira fogok szavazni, amikor kitöltöm a kérdőívet” – fejtette ki.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank Hungary elemzője az MTI-nek úgy vélte: a kérdés a kimenő adók helyettesítésére vonatkozhat, illetve arra, hogy a tranzakciós illeték és az új távközlési adó hosszú távon megmaradjon-e. Úgy vélte, az új adók nélkül nem lehetne a költségvetést fenntartani. Azt azonban rossz hírnek tartaná, ha a kérdés a 2010-ben bevezetett bankadó és válságadók hosszabb távú megtartásáról szólna – tette hozzá. (A Széll Kálmán-terv 2.0-ban az szerepel, hogy a válságadókat 2013-tól, a bankadót pedig 2014-től vezeti ki a kormány.)

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője is úgy gondolja, hogy nem a 2010-ben bevezetett válságadókról lehet szó. Legkevésbé a telekomadó megtartásának lenne értelme, hiszen ezt nagy valószínűséggel az Európai Bíróság elmarasztalja – tette hozzá.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.