Kedvezményt kapnának a nem eladósodott önkormányzatok
A kormány mérlegeli, hogy azokat a városokat, amelyeknek nincs kiváltandó hitelük, kedvezőbb helyzetbe hozza fejlesztési elképzeléseik megvalósításakor – erről már Giró-Szász András kormányszóvivő beszélt a Hír TV Rájátszás című műsorában csütörtök este. Közölte: még nem dőlt el, az állam milyen módon értékeli azoknak a helyhatóságoknak a munkáját, amelyek nem adósodtak el az elmúlt években. Felvetődött, hogy ezek a városok kisebb önrésszel szállhassanak be az európai uniós fejlesztésekbe – mondta.
Pártállástól függetlenül kérhetik számon őket
Nagyobb, az 5000 lakosnál többel rendelkező települések adósságaira világított rá a miniszterelnök-helyettes is. Semjén Zsolt hangsúlyozta: a megyei önkormányzatok és a kistelepülések után a kormány ezekre fordítja majd a legnagyobb energiát. A politikus alapvetően a hitelfelvételekben és azok elosztásában, felhasználásában látja a problémát, ami súlyos felelőtlenségre vall. Semjén arra is rámutatott: kirívó esetben az is előfordulhat, hogy ezeknek büntetőjogi következményei lehetnek – az Állami Számvevőszék kezeli az eladósodások okainak feltárását. Kettős mércétől és pártállástól függetlenül, ahogy Semjén fogalmazott.
Kevesebb veszteséget okoz
Szerdai helyzetértékelésükben londoni elemzők úgy vélekedtek: a magyarországi önkormányzatok adósságállományának esetleges átrendezése sokkal kevesebb veszteséget okozna a magyar bankrendszernek, mint a devizaalapú magánszektorbeli ingatlanhitelek tavaly lehetővé tett kedvezményes árfolyamú előtörlesztése, mivel ezúttal jóval kisebb összegről van szó.
Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz által szervezett, Önkormányzatok az adósság csapdájában című, októberi budapesti rendezvényen jelentette be, hogy 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól.
Harc az adósság ellen



















