Az időközi választások eredményei világosan mutatják, hogy a kormánypártok a ciklus félidejét elhagyva továbbra is magabiztosan vezetnek, míg az ellenzék ezeken az országos megmérettetésekhez képest alacsonyabb részvétellel bíró választásokon nem képes jelentős áttörésre. Budakalászon ez már a második időközi volt a 2010-es önkormányzati választás óta, amelyen az ellenzéki pártok legjobb eredményét a szocialisták mostani 13 százaléka jelenti.
Sorozatos kormánypárti győzelmek
Idén eddig tizenkét olyan időközi választásra került sor, amelyet tízezer főnél népesebb településen tartottak, ebből az MSZP eddig egyet tudott megnyerni. Legutóbb október 28-án Dabason Kosztolányi Gyula, a Dabas Fejlődéséért Integrálódók Egyesülete (DAFI) és a Fidesz közös jelöltje lett a 3. számú egyéni választókerület új képviselője, míg Baján Csubákné Besesek Andrea (Fidesz–KDNP) a szavazatok 46 százalékával győzött, 342 szavazatot begyűjtve, itt az MSZP lett a második 29 százalékkal és 219 vokssal. Tiszavasváriban ugyanezen a napon időközi polgármester-választást tartottak, amelyen újraválasztották a jobbikos Fülöp Eriket.
Ennek biztosan nagyon nem örülnek Mesterházyék
Újabb pofonokba szaladt bele az MSZP a hétvégi időközi választásokon, míg a kormánypártok több helyen is bőven 50 százalék fölötti eredményt értek el.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!