Hódmezővásárhely adósságának a 70 százalékát vette át az állam az önkormányzati adósságkonszolidáció során – jelentette be Almási István (Fidesz–KDNP) polgármester pénteken. A hódmezővásárhelyi önkormányzat teljes adóssága 22,358 milliárd forint volt, ebből 15,651 milliárdot vállal át az állam, a fennmaradó hitelállomány pedig 6,707 milliárd forint – mondta a politikus a hódmezővásárhelyi közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatóján. Míg a szocialista kormányok folyamatos elvonással, újabb és újabb terhekkel sújtották a várost, bebizonyosodott, a jelenlegi kormányzat partnerként tekint Hódmezővásárhelyre, hiszen a jogszabályokban biztosított maximális mértékben vállalta át a város adósságát – hangsúlyozta a polgármester.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár kifejtette, amikor a kormány 277 település sorsáról döntött, külön-külön mérlegelte az ott élők szociális, társadalmi helyzetét és a helyben megvalósított fejlesztéspolitikát. Hódmezővásárhely esetében értékelte, hogy az önkormányzat a felvett hitel minden egyes forintját fejlesztésre fordította.
Hódmezővásárhely esetében az állami adósságkonszolidáció mértéke nagyobb, mint a város által 2006-ban kibocsátott kötvény összege volt. A fennmaradó hitel nagysága a város vagyonának csupán a 10 százaléka, és kevesebb, mint amekkora adóssága 2002-ben az önkormányzatnak volt – mondta a Hódmezővásárhelyt 2012-ig, tíz éven át irányító politikus.
Lázár hangsúlyozta, az adósságkonszolidációval lezárult az önkormányzati rendszer átalakítása, a települések új lehetőségek mellett új feladatokat kapnak. Az önkormányzatok a jövőben a működtetés helyett a fejlesztésre helyezhetik a hangsúlyt, arra, hogy élhetővé tegyék településüket. Az államtitkár kitért arra is, hogy a kormány az egyházak által felvett devizahiteleket is szeretné konszolidálni. A Magyarországi Református Egyháznak is jelentős devizaadóssága van, ezt a kormány nagy valószínűséggel át fogja vállalni, vagy segít annak törlesztésében.
A közleményben azt írták, Pápának eredetileg 50 százalékos adósságátvállalást ajánlottak, de a magyar állam és a város képviselői közötti tárgyalások eredményeként az adósságkonszolidáció mértéke 60 százalék lett. A város adósságállománya négymilliárd forint, a futamidők lejártáig közel hatmilliárd forintot kellene visszafizetnie az önkormányzatnak – áll a közleményben.