Tehetetlen az ellenzék, májusban is a Fidesz örülhetett

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Májusban is megőrizte előnyét a Fidesz–KDNP a közvélemény-kutatások szerint, így már 82 hónapja állnak a népszerűségi listák élén.

Kovács András
2013. 06. 10. 9:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

2001 májusában a biztos szavazók körében az MSZP 42, a Fidesz 39, a MIÉP 6, míg az SZDSZ és az FKGP 4-4 százalékon állt. Az erőviszonyok roppant kiegyensúlyozottak voltak azokban a hetekben, így egy előre hozott választás esetén megjósolhatatlan lett volna a végeredmény. 2005 májusában a Fidesz 50, az MSZP 40, míg az SZDSZ 6 százalékon állt a biztos szavazók körében, így egy választáson minden bizonnyal a jobbközép ellenzék győzött volna.

Négy évvel ezelőtt a Fidesz 67, az MSZP 21 százalékon állt a biztos szavazók körében, míg rajtuk kívül más alakulat nem jutott volna a parlamentbe. Akkor már világosan eldőlt, hogy a balliberális kormánynak nem lesz lehetősége az ismétlésre 2010-ben. Látszik, hogy a legutóbbi évtizedekben csak 2001-ben volt reális lehetősége arra egy kormánypártnak, hogy ismételjen, míg a többi esetben jelentős ellenzéki fölényt regisztrálhattunk. A mostani kormánypártok ennek ellenére nem dőlhetnek hátra, mivel például az MSZP is jelentős hátrányt dolgozott le 2005–2006-ban, és így meg tudta nyerni a választásokat.

Áprilisban is a Fidesz–KDNP maradt az ország legnépszerűbb politikai alakulata, így a kormánypártok már 2006 júliusa óta állnak a közvélemény-kutatások élén, ami 81 hónapos rekordnak felel meg. Az ellenzéki erők csak abban az esetben tudnák legyőzni a kormánypártokat, ha abban a Jobbik is helyet kapna.

 

Már 80 hónapja vezeti a közvélemény-kutatásokat a Fidesz–KDNP a riválisaival szemben, a márciusi összesített adatok alapján, a kormánypárt jelenleg megszerezné a parlamenti mandátumok több mint kétharmadát, így a szocik nagyobb verést kapnának, mint 2010-ben. Egyébként a korábbi kormányok hasonló időszakában a kormánypártok egyszer sem álltak ilyen jól, és mindannyiszor súlyos vereséget szenvedtek volna.

A februári közvélemény-kutatásokat összefoglaló cikkünkben arról írtunk,
hogy növelte előnyét a Fidesz–KDNP a pártok versenyében a riválisokkal szemben, így a kormányerők már 2006 júliusa óta vezetnek, ami 79 hónapos egyedülálló rekordnak számít a rendszerváltozás óta. A biztos szavazókat tekintve az ellenzék fölényben van, de teljes összefogás egyelőre nem várható a parlamenti patkónak azon az oldalán.

Továbbra is magabiztosan vezet a Fidesz–KDNP-szövetség az összes, januárban publikált közlemény-kutatás szerint, az MSZP nem erősödik jelentős mértékben, míg a Jobbik és az LMP folyamatosan veszít támogatóiból. Gyurcsányék egyelőre nagyon távol vannak a parlamenttől, s Bajnaiéknak sincsen okuk az örömre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.