„Simon és Józsa ügye szimbólum”

Kétszínűséget mutatnak a szocialisták mind Simon Gábor ügyét, mind Paksot illetően – vélte Rogán Antal.

PR
2014. 02. 13. 10:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szocialisták kétszínűségének szimbóluma, hogy Józsa István cége 6 milliárd 607 millió forintra tett szert a Paksi Atomerőműnek köszönhetően, valamint hogy Simon Gábor százmilliókat parkoltatott egy ausztriai bankszámlán – jelentette ki napirend előtti felszólalásában Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a baloldalon ellenzik Paks bővítését, pedig korábban hevesen támogatták. Bajnai Gordon 2010-ben büszkén feszített egy molinó előtt, amely azt hirdette, hogy a bővítés közös ügyünk. Azt is mondta: az olcsó magyar energiához Paks kell. Most azonban Józsa cégének ügye azt mutatja, a szocialisták addig támogatták Paksot, amíg anyagi hasznot húztak belőle – fejtette ki a politikus.

Simon Gáborról szólva azt mondta: a bukott politikus az éhségmenet élén gyalogolt, és nyugdíjasoktól kért pénzt kampányához, miközben százmilliók lapultak a zsebében.

Rétvári Bence államtitkár Simonról szólva megjegyezte: az ügy valóban tele van rejtélyekkel. Utalva Simon korábbi védekezésére reagálta: úgy látszik, jóhiszeműségért lemondás a szankció. A KDNP-s politikus politikai bravúrnak nevezte, hogy az MSZP, bár már négy éve nincs hatalmon, ám a hírek még mindig az ő korrupciós ügyeikről szólnak.

Simont meghallgatta az MSZP vezetősége, így már ők is tudják, honnan van a mesés összeg. Vezetőjük, Mesterházy Attila Washingtonból hazatérve megismerhette Simon érveit – sorolta Rétvári, majd felszólította a szocialistákat, ne legyenek cinkosok, mondják el a közvéleménynek, hogy mi az oka a pénzparkoltatásnak.

Rétvári kitért arra is, hogy a mentelmi bizottság szocialista tagjai megakadályozták, hogy a törvények szerint kiderüljön az igazság, igyekeztek kötelességüket megszegve távolmaradásukkal megakadályozni az ügy előmenetelét. A politikus szerint a második vagyonnyilatkozat tovább bonyolította az ügyet, újabb jövedelmek kerültek elő, és ezen nem fog segíteni egy autócsere. Nem tud olyan gyorsan futni egy MSZP-s kampányfőnök, hogy ennek ne járhasson a végére a nyomozóhatóság.

A KDNP-s politikus felhívta a figyelmet arra is, már egy hete, hogy kipattant a Simon-ügy, ő mégis az utolsó pillanatban mondott le. „Mihez kellett ez a 168 óra, miért a hallgatást választotta?” – tette fel a kérdést Rétvári, hozzátéve: volt-e vagyonkimentés ez alatt az egy hét alatt, amíg Simon még a mentelmi jog mögé tudott bújni.

Rétvári szerint a szocialista ügyekben számos kérdés megválaszolatlan a mai napig. Többek között az is, hogy miért vándorolt Józsa cégéhez 6 milliárd forintnál is nagyobb összeg. Paksot illetően Józsa ízzé-porrá zúzta az MSZP szakmai álláspontját. Mondandóját azzal zárta, hogy a szocialista plakátokra az „Új korszakot nyitunk” helyett azt kellene írni: „Új bankszámlát nyitunk”.

A jobbikos Vona Gábor felszólalásában felszólította az MSZP-t: tisztázzák, hogy mit jelent az, hogy Simon Gábor jóhiszeműen hagyta ki adóbevallásából a 240 millió forintot. Mint fogalmazott: a pénznek a szocialisták esetében szaga van, bár – mint mondta – „ennyi pénzbűzben eltöltött év után önök immúnisak erre a szagra”. A frakcióvezető bejelentette: minden parlamenti frakciónak eljuttat egy ívet, amelyen valamennyi képviselő nyilatkozhat arról, van-e neki vagy családtagjának külföldi bankszámlája, kintlevősége. Tisztázni kell, hogy nincs „simonizmus” a parlament padsoraiban, vissza kell adni a politikába vetett hitet – fejtette ki.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke az ülés elején bejelentette, hogy Simon Gábor lemondott képviselői mandátumáról, így az országgyűlési képviselők száma 381 fő. A napirend előtti felszólalások során az elmúlt négy év kormányzati teljesítménye is terítéken volt.

Harrach Péter (KDNP) az elmúlt négy évet értékelve hangsúlyozta: a parlamenti többség és a kormány nem csak bátor döntéseket hozott, hanem volt jövőképe is. Rendezett világot teremtettek. Példaként említette az alaptörvényt, a családok védelmét, a határon túli magyarokat, az egyházakat, a nyugdíjasokat és az oktatást. Kiemelte, hogy szociális területen is nagy előrelépés történt, ahol a munkával próbálják támogatni a rászorulókat.

Rétvári Bence kereszténydemokrata államtitkár arról beszélt: az alaptörvény azért nagy újdonság, mert egyszerre tudja a hagyományos értékeket megjeleníteni, és ezt a modernséggel is ötvözi. Nagy sikernek nevezte, hogy 255 ezer munkavállalónak teremtettek munkahelyet.

Schiffer András (LMP) az államadósság miatt fejtette ki aggodalmait. Szerinte az 90 százalék fölé fog menni a paksi bővítés miatt, Rétvári Bence ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy hazánk jelentősen törlesztett adósságából, miközben az állam megváltotta az önkormányzatokat az adósságcsapdából, segített az egyetemeknek, sportszövetségeknek, devizahiteleseknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.