Orbán elárulta, mi lehet a győzelem kulcsa

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Orbán Viktor szerint a választási győzelem egységgel lehetséges, volt Békemenet, hazatértek a Seuso-kincsek, és sokat olvashattunk az elhunyt Welsz Tamásról is.

PR
2014. 03. 30. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök kérdésre válaszolva kalandos történetnek nevezte a visszaszerzést. Az ezt célzó tárgyalásoknak – mondta – két „főszereplője” volt, Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. A hazaszállítás biztosításáért a kormányfő köszönetet mondott Hajdu Jánosnak, a Terrorelhárítási Központ főigazgatójának.

A héten egyre több információ látott napvilágot a nemrégiben elhunyt Welsz Tamásról, akinek neve korábban a Sólyom Airways kapcsán vált ismertté, majd az egykori szocialista elnökhelyettes Simon Gábor ügyében az Index írta meg, hogy Welsz szerzett bissau-guineai útlevelet az MSZP bukott elnökhelyettesének. A Magyar Nemzet értesülései szerint Welsz dokumentálta az útlevél-vásárlási ügyleteket, nyilvántartásában még az érintettek ujjlenyomatát is szerepeltette. A lap megtudta: az NBH már a Gyurcsány-kormány idején, 2007-ben vizsgálta a bissau-guineai útlevelek ügyét.

Welszt 2006-ban „dolgozta fel” először a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH), mivel túlságosan nagy lábon élt, és túlságosan jóban volt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) egyik akkori magas beosztású munkatársával. A titkosszolgálat akkori vizsgálata szerint Welsz és az említett APEH-munkatárs adóelkerülésekhez és vagyonosodási vizsgálatok „sikeres átvészeléséhez” nyújtott segítséget.

A Hír Televízió korábban arról számolt be, hogy Fürst György, Terézváros egykori szocialista alpolgármestere is gyanúsítottja a Simon-ügynek, az Index pedig azt írta, Simon Gábor és hét másik személy mellett Fürstnek is volt bissau-guineai útlevéllel nyitott bankszámlája a MagNet Banknál.

A Népszabadság szerint múlt csütörtökön Welsz – ügyvédje beleegyezésével – a Logodi utcai irodájába hívta a rendőröket, ahol már odakészített irathalom és adathordozó várta a nyomozókat. Welsz azonban kérte, hogy az érdi házában lévő néhány dokumentumot is vigyék el, mert ha Fürst megtudja, hogy ismét lefoglalást tartanak nála, akkor elviszi és megsemmisíti. Fürst a lapnak tagadta, hogy ismerte volna Welsz Tamást, és mindenkit perrel fenyegetett meg, aki belekeveri őt „ebbe a nyilvánvalóan a baloldal lejáratását célzó ügybe”.

Az MNO közben megtudta, szerda kora délután a terézvárosi Andrássy Hotelben találkozott és együtt ebédelt Fürst és a baloldali összeborulás helyi jelöltje, Oláh Lajos. Információink szerint Welszről és haláláról beszéltek, illetve hogy mi Veres János szerepe az ügyben. A Magyar Nemzet úgy értesült korábban, hogy Veres, a Gyurcsány-kormány pénzügyminisztere is tervezte egy olyan bissau-guineai útlevél beszerzését, amilyennel Simon Gábor és Fürst is nyitott bankszámlát a MagNet Banknál.

A nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén döntöttek arról, hogy ténymegállapító vizsgálat indul Simon Gábor bissau-guineai útlevele, illetve Welsz Tamás kapcsán. Ennek részeként hívták meg április 3-án délelőtt tíz órára Mesterházy Attilát, illetve Rubovszky Györgyöt, a mentelmi bizottság KDNP-s elnökét. A szocialisták vezetőjétől a bizottság arra szeretne választ kapni, hogy tudomása szerint volt helyettese mellett más szocialista politikusnak is van-e a magyaron kívül egyéb útlevele, illetve állampolgársága. Mesterházy azonban nyíregyházi sajtótájékoztatóján közölte, törvénytelennek tartja a vizsgálatot, a kampány mélypontjának tekinti, és ezért „esze ágában sincs elmenni”.

Közben kiderült az is, hogy Welsz hangmérnökként dolgozott abban a csapatban, amely az MSZP megbízásából 2006 májusában rögzítette Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét. Lapinformáció szerint Welszt is kihallgatta a titkosszolgálat, amikor a beszéd kiszivárogtatóját keresték. A Magyar Nemzet úgy tudja, Welsz az In-Kal Security Kft. vezetőjének, Lasz Györgynek a kezdeményezésére kerülhetett hangmérnökként az őszödi kormányüdülőbe. Értesüléseik szerint egyébként Lasz Györgynek is van bissau-guineai útlevele.

Zuschlag János a Hír TV Célpont című műsorának arról beszélt, úgy tudja, egyértelmű hangfelvételek bizonyítják azt, hogy vezető szocialista politikusok adták ki a balatonőszödi beszédet. Mint mondta, itt nyilván Kiss Péter, Szekeres Imre, Szili Katalin és Baja Ferenc neve merül föl. Úgy tudja, vannak arról hangfelvételek, hogy Rózsa-Flores Eduardóval ezek az emberek kapcsolatban álltak. Van arra vonatkozó információ is, hogy Rózsa-Flores jelentős pénzeket kért volna ezért, és volt olyan szocialista politikus, aki azt mondta, hogy fizessenek neki.

Zuschlag a Magyar Nemzetnek arról is beszélt, Gyurcsány Ferenc tudta, hogy kik szivárogtatták ki az őszödi beszédet. A volt miniszterelnöknek állítólag egy volt szocialista parlamenti képviselő és polgármester súgott. Az illető részt vett azon a találkozón, amelyet egy vitorláson tartottak szocialista politikusok a Balaton közepén, majd az elhangzottakról beszámolt Gyurcsány Ferencnek – állítja Zuschlag.

A szocialistákhoz hű emberek helyzetbe hozását és saját médiabirodalom felépítését tervezi az MSZP pártigazgatója kormányra kerülésük esetén egy most nyilvánosságra került felvétel alapján. Velez Árpád szerint korábbi kormányzásuk legfőbb haszonélvezői „az SZDSZ-es haverok” voltak. Erről és még sok minden másról egy a héten kiszivárgott hangfelvételen beszél a politikus.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.