Cáfolta a rendőrség, hogy kirabolták Welsz irodáját

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A blikk korábban arról írt, hogy a nyomozók által korábban lepecsételt Logodi utcai irodából iratokat és pénzt is elvittek, a rendőrség cáfolta ezt.

VZ
2014. 04. 22. 9:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Blikk arra is rámutat, hogy ez az akció a Welsz Tamás halála után indult örökösödési eljárást is érinti, hiszen a Simon-ügy koronatanújának édesapja és lánya is igényt tart a hátramaradt vagyonra.

Nem ez az egy széfje volt Welsznek – hívja fel a figyelmet a lap. A férfi érdi lakásának széfjét Welsz halála után a volt élettárs, Horthy Andrea kiürítette. Abban a páncélban nagyjából 20 millió forint értékű valuta, egy Rolex, egy Omega és két másik nagy értékű karóra is volt néhány fontos dokumentummal együtt – írják. Másnap az asszony újból visszatért a lakáshoz és iratokkal teli dobozokat cipelt ki a ház előtt parkoló autójába, vele volt az édesanyja is.

A Blikknek sikerült megszólaltatnia az ügyben érintett egyik személyt, aki elmondta: az elhunyt Welsz Tamás egy rokona észlelte, hogy Horthy Andrea éppen pakol, ezután kihívta a rendőrséget, akik leállították a hölgyet – mondta az érintett, hozzátéve, az abból a széfből eltűnt értékeket a hatóságok később egy házkutatás során megtalálták.

Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya megerősítette a nyomozás tényét a bulvárlapnak.

Ugyanakkor a Hvg.hu arról ír: nem törtek be Welsz Tamás irodájába, és ott nem is volt semmilyen széf. A portál úgy tudja, hogy az iroda ajtaját megpróbálták felfeszíteni, de ez nem sikerült, ezért az ügyben garázdaság kísérlete miatt indult eljárás.

Mint ismeretes, Welsz Tamás egy rendőrautóban halt meg éppen akkor, amikor a hatóságokkal együttműködve Simon Gábor szocialista képviselőre terhelő bizonyítékokat adott át a politikus titkos bankszámlája és vagyona kapcsán indult eljárásban.

Welsz Tamás volt az, aki vallomása szerint Mesterházy Attila egykori helyettesének segített: őt kereste meg a volt szocialista politikus, hogy segítsen legalizálni mesés vagyonát, de Welsz volt az is, aki hamis bissau-guineai iratokkal megnyitotta Simon Gábor MagNet Bank-os számláját is – a politikusnak saját széfje is volt az üzletembernél.

A Magyar Nemzet korábbi értesülései szerint Welsz rendkívül precíz ember volt, részletes nyilvántartást vezetett az összes általa intézett útlevélről, és abban – a bissau-guineai szabályok miatt – minden érintettnek az ujjlenyomata, sőt még a személyi igazolványuk fénymásolata is szerepelt.

Ugyanakkor nem ez az egy kötődése van az üzletembernek a szocialistákhoz: a Népszabadság információi szerint 2006 májusában Welsz Tamás hangmérnökként dolgozott abban a csapatban, amely az MSZP megbízásából rögzítette Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.