Ismert, az első nagy pofont az április 6-ai parlamenti választáson kapta a Gyurcsány Ferenccel megerősített – vagy éppen meggyengített – ellenzéki összeborulás, amikor is a Fidesz–KDNP 2010 után ismét kétharmados többséggel nyerte meg a választást, 133 mandátumot szerezve. Ezzel szemben az öt résztvevős baloldali csapat összesen 38 mandátumot zsebelhetett be.
A második csapás május 25-én érte a szocialistákat, amikor az európai parlamenti választásokon a szavazatoknak mindössze a 10,90 százalékát sikerült megszerezniük, szemben a Fidesz–KDNP 51,48 százalékával. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke le is mondott, a Magyar Nemzet információi szerint még a korábban szövetségesnek hitt párttársai, köztük a jelenlegi pártelnök, Tóbiás József is ellene fordult.
Az ezt követő huzavona pedig már-már komédiába illő. Először azon ment a vita, hogy lesz-e, kell-e teljes tisztújítás, majd a lehetséges elnökjelöltek miatt fokozódott tovább a helyzet, olyannyira, hogy a rég elfeledett szocialisták Kovács Lászlóval az élen újra színre léptek, és még Gyurcsány Ferenc neve is bekerült abba a bizonyos képzeletbeli kalapba. Végül Lendvai Ildikó lépett egy merészet, és létre hozta a saját párton belüli pártját, ezzel feltéve a pontot az i-re. Így talán nem is meglepő Tittmann lépése azzal a párttal szemben, amelynek farvizén az elmúlt húsz évben evickélt.
