Beer Miklós: Nem elég, hogy „tessék, a naposcsibék”

A visszhangos körlevelet kiadott püspök jelen- és jövőképe a cigányság helyzetéről, és arról, hogyan próbálkozik felemelésével az egyház.

Komolyabb hullámokat vert Beer Miklós váci püspöknek múlt vasárnap az egyházmegyéjéhez tartozó katolikus templomok szentmiséin felolvasott körlevele, amelyben tabuk nélkül, nyíltan beszél a cigányság és a többségi társadalom viszonyáról a XXI. század Magyarországán. Ezért hát az MNO felkereste kérdéseivel.

– Miért volt éppen most szükség erre a püspöki körlevélre?
– Ennek a körlevélnek az aktualitását az a tény adja, hogy a püspökkari konferencián idén már másodszor volt téma a cigány-lelkipásztorkodás ügye és a felzárkóztatás kérdése. 70 éve történt a cigány holokauszt, amivel a médiában is találkozhattunk. Az időzítést az magyarázza, hogy éppen a múlt vasárnapi evangéliumi szakaszban (Máté 20,1-16) Jézusnak a munkanélküliséget érintő tanításáról volt szó. A szőlősgazda kimegy a piactérre, munkásokat keres, és megszánja a munka nélküli embert a reménytelenségében. Ehhez kapcsoltam végül is a körlevelemet, amivel az volt a célom, hogy a templomba járó emberek szembesüljenek az Úristen elvárásával. Már előre jelzem, a püspöki kar egy bővebb körlevélben is meg fog nyilatkozni erről.

– Eddig mintha Székely János esztergom-budapesti segédpüspök lett volna a „témafelelős”. Netán ön is tevékenykedik ezen a területen?
– Igen, én is tagja vagyok annak a munkacsoportnak, amely ezt a témát készíti elő. Személyes indíttatásom, hogy én is több mint 20 évig szolgáltam olyan helyen, ahol együtt voltam cigány testvérekkel. Már több mint tíz éve a Váci Egyházmegyében, különösen Nógrád megyében naponta találkozom velük, látom a problémáikat. Nem utolsósorban állandó ösztönzést jelent Ferenc pápa útmutatása, hogy vegyük észre azokat az embereket, akik szükséget szenvednek, ember voltukban és hitükben is testvéreink. Kisgyermek koromból emlékszem Zebegényből a vándorló cigány emberekre. Később Pilismaróton, Dömösön és Esztergomban is egészen közelről, személyesen éltem meg az ő helyzetüket és problémáikat.

– A körlevél megfogalmazása többes szám első személyű. Mi ennek az üzenete? Kik a megnyilatkozók? Kik a címzettek? Az egyház? A hívek? A kormányzat? Mindenki?
– Elsődlegesen a templomba járó embereket szólítottam meg, illetve az egyházunk minden tagját. A Jóisten Jézus Krisztus személyében sorsközösséget vállalt minden emberrel. Ha ő így szeret minket, nekünk is szeretnünk kell egymást, testvéreknek kell lennünk. Örömmel tapasztalom, hogy egyre többen érdeklődnek a körlevél iránt az interneten, a rádióban, az egész sajtóban, így minden jó szándékú emberhez is szólhat a körlevél. Személy szerint mindnyájunknak tennivalónk van, nem szabad átutalnunk a felelősséget csupán az állami intézmények tevékenységére.

– Akkor nézzünk szét a saját portán: milyen infrastruktúrája van az egyháznak a cigányság felemelésére?
– Egyházmegyénk – Nógrád, részben Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves megye – minden településén van templomunk, egyházközségünk. Próbálunk az egyházmegyében az önkormányzatokkal, helyi vállalkozókkal és gazdákkal együttműködve és -gondolkodva segítséget nyújtani a cigány embereknek, hogy ők maguk is akarjanak magukról gondoskodni. Gondolunk itt vetőmagprogramra vagy a naposcsibék osztására. Többes számban fogalmaztam megint: mindenkitől várom azt, hogy gondolkozzunk el, mit tudunk együtt felkínálni az ő foglalkoztatásukhoz. Addig ne haragudjunk rájuk, hogy esetleg leszedik más emberek kertjéből a terményt, ameddig éheznek a gyerekeik, ameddig minden jó szándékuk ellenére sem találnak munkaalkalmat; nyilván segélyből nem lehet megélni. Nagyon nagy dolognak tartom a közmunkaprogramot, de ezen is tovább kell lépni.

– Milyen intézményi hálózattal?
– Természetesen kapcsolatban vagyunk az országban mindazokkal, akik cigányokkal foglalkoznak. Egyházmegyénknek is van erre a feladatra szakosodott irodája egy papunk vezetésével. Családi napközihálózatot építettünk ki az évek során, ami nagyon szépen működik, és a helyi gazdaságokba próbáljuk őket bekapcsolni. Ami nagyon nagy reményt ad, az a tanodaprogram. A Kaposvári egyházmegyében Kaposfőn van erre szép példa, illetve a Pécsi egyházmegyében Alsószenttamáson. Ezek a tanodák segítik az iskolába járó diákok felzárkóztatását, továbbtanulását. Ehhez csatlakozik a szakkollégiumi rendszer – kapcsolatban vagyunk az ezeket működtető jezsuitákkal. Tartjuk a kapcsolatot görög katolikus és protestáns egyházakkal is; a jó tapasztalatokat mindenképpen át kell adni, ismertté kell tenni.

– A körlevelet több irányból is érte kritika, főként a liberális sajtó hasábjain. Egyesek rasszistának látják a „négerezős” részt, mások azt mondják, a cigányság és a közbiztonság romlása a püspök atya szótárában párhuzamosan létező fogalmak. Hogyan tud ilyenkor védekezni?
– Nyilván fájó élmény, amikor valaki a körlevél olvastán rasszista hangokat vél felfedezni, hiszen éppen azt hangsúlyozom, hogy ember és ember között semmiféle megkülönböztetést nem engedhetünk meg, ez a mi hitünkkel nem fér össze. Fáj, amikor visszaélnek ezekkel a szavakkal-fogalmakkal. Sosem értettem, hogy miért nem szabad kimondani ezeket a szavakat, hogy néger, cigány. Amikor a négerek üldözését említem, ezt hogy lehet rasszizmusnak érteni? Nem érezném őszintének és normálisnak, ha helyette Afrikából származó sötétbarna embereket vagy romákat emlegetnék. A rasszizmus, ha a szó eredeti értelmében nézzük, az emberiség ellen elkövetett legszörnyűbb magatartás és gondolkodás. De ugyanígy elítélem azokat is, akik a rasszizmus jelszavával visszaélve viszályt támasztanak.

Október 5-én 15 órakor a Gát utca 4-ben „cigány misét” tartanak, „talán kannával és egyéb hangszerekkel” – értesült az MNO.

– Bizonyos körökből tehát szembenéznek ilyen kritikákkal. De hogyan fogadják az üzenetet a hívek, illetve a cigányok?
– Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam magánlevelekben, interneten, Facebookon keresztül is. Cigány barátaim megköszönték, és nagyon örültek a körlevélnek. Ugyanakkor nem hallgathatom el azt, hogy akár még papjaink és egyes hívek részéről is bizonyos értetlenséggel találkozom, akik csak a kudarcokat, a csalódásokat, a személyes fájó élményeiket emlegetik. Csak egy fél mondattal, de a körlevélben is utaltam arra, hogy fájó élménye mindenkinek van. De mindig fel kell tenni a kérdést, hogy mi a kiváltó oka annak, amikor ellopják a gyümölcsöt vagy a zöldséget vagy bármit. Amíg nem segítünk a cigányoknak, hogy megtanuljanak gondoskodni magukról, addig ne sopánkodjunk azon, hogy lopás történik. Victor Hugo Nyomorultak című művéből Jean Valjean jut eszembe: az bélyegezte meg az egész életét, hogy kenyeret lopott a szegény gyerekeknek. Tehát mindig árnyaltan kell kezelni, hogy ki lop: az, aki éhezik, egészen más, mint aki fehér ingben, nyakkendőben milliókat lop el. Olyan jó lenne, ha a társadalmunkban őszintén beszélnénk ezekről a kérdésekről! Az előítéletektől csak őszinte találkozások szabadíthatnak meg.

– Tehát akkor a megoldásról is őszintén kell beszélni. A körlevél szól munkahelyteremtésről, iskolázásról. Hogyan lehet rávenni embereket ezekre, ha generációk óta mást látnak és másként nőnek fel? Mi a legeslegelső lépés? Hogyan lehet egyáltalán megszólítani ezeket az embereket?
– Nagyon fontos ez a kérdés. Egyik kedves barátom évtizedek óta dolgozik cigányokkal, akik nagyon szeretik, hallgatnak rá. Ő mondta egyszer, hogy az az ember, aki nem akar a helyzetén javítani, annak éppen abban kell segíteni, hogy akarjon. Nagyon könnyű rájuk sütni, hogy lusták, nem akarnak dolgozni. De éppen az elesettségüknek az egyik jellemzője, hogy nincs akaraterejük. Ebből következik, hogy civil és állami szervezetekkel együtt kell működni, együtt keressük a munkalehetőségeket – akár mezőgazdaságban, gyógynövénygyűjtésben, bármiféle betanított munkában, de fogni kell a kezüket. Ezt is nagyon sok barátom szokta hangsúlyozni. Nem elég, hogy „itt vannak a naposcsibék, tessék, csinálj velük, amit akarsz”. Meg kell tanítani őket, hogy hogy kell csirkeólat építeni, hogy kell etetni az állatokat, hogy kell megvárni, míg azok az állatok felnőnek. Sokszor csináltunk már burgonyavetőmag-akciót, de csak ott volt eredményes, ahol kísértük őket. Először megmutattuk, milyen távolságra kell elültetni, hogy kell kapálni, hogy kell felszedni – és megtanulták! De nem szabad őket magukra hagyni. És mindenek előtt segítenünk kell őket önbecsülésükben. Hogy ne érezzék magukat soha másodrendű embernek. Isten őket is szereti.

– Meghirdette a reformáció és a tolerancia évét az evangélikus egyház világszerte.

– A cigányság felzárkóztatása elsősorban nem emberi jogi, hanem nemzetstratégiai kérdés – mondta el a Magyar Nemzetnek adott decemberi interjújában Balog Zoltán.

– Székely János, a cigánypasztoráció koordinálásával megbízott katolikus püspök felhívta a figyelmet arra, hogy az Apostoli Szentszék azt szorgalmazza: a romák közül lehetőség szerint minél több embert be kell vonni a papi szolgálatba.

– A roma gyerekek fele sem jár óvodába, a 700-750 ezer magyarországi cigány egészségügyi helyzete pedig kirívóan rossz, ráadásul köztük 80 százalék a munkanélküliség; ennek ellenére ügyüket nem szabad kizárólag rájuk hagyni, a többségi lakossággal közösen kell megoldani – hangzott el A magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei címmel tartott parlamenti vitanap kormányzati vitaindítójában.

– A magyar EU-elnökség idején készült el egy határozott romastratégia, és szintén ekkor indult a nemzeti cigányintegrációs stratégiák európai keretrendszere is.