Goodfriend és a hazai belpolitika

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tüntetések és ellenzéki akciók az amerikai ügyvivő nyilatkozatai nyomán.

Munkatársainktól
2014. 12. 08. 5:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai ügyvivő jogi sérthetetlenségéről Zamecsnik Péter beszélt pénteken az ATV-ben. Az ügyvéd kifejtette, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt – amikor a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy Vida Ildikónak be kellene perelnie André Goodfriendet – vélhetően a jó szándék vezérelte, azonban szerinte ez több szempontból is bajos. Mint mondta, sem büntetőjogi, sem polgárjogi per nem indítható Magyarországon André Goodfrienddel szemben diplomáciai védettsége miatt.

Zamecsnik rámutatott, az ügyvivő támadhatatlanságát nemzetközi szerződések biztosítják. Vagyis az ügyvéd állítása szerint a hazai bíróság idézés kibocsátása nélkül utasítaná el ezekben a tárgyakban beadott perkereseteket. Elmondta azt is, hogy ha Vida Ildikó jogorvoslattal kívánna élni, azt megtehetné az Egyesült Államokban, mindössze annyi dolga lenne, hogy vízumkérelmet nyújt be, amit ha elutasítanának, akkor nyitva állna közigazgatási per lehetősége az Egyesült Államokban. Abban az esetben az amerikai hatóságoknak kötelező lenne a bizonyítás.

Korábban Vida Ildikó ügyvédje jelezte, hogy az adóhatóság elnöke nem kíván vízumot igényelni, mivel valójában nem tervez az Egyesült Államokba utazni. Kerestük Futó Barnabást, arról érdeklődve, változott-e az álláspontjuk a vízumigénylés, illetve egy esetleges feljelentés megtétele tekintetében, azonban az ügyvéd közölte, két héttel ezelőtt lejárt a megbízatása, így már nem képviseli az adóhivatal elnökét.

Az, hogy az Egyesült Államok célja vélhetően a folyamatos feszültséggerjesztés a magyar közéletben, nem csak abból látszik, hogy a diplomáciai védettsége mögé ügyesen bebújó André Goodfriend közlései minden bizonyítékot és konkrétumot nélkülöznek, hanem John McCain szavai is az erős politikai nyomásról árulkodnak. A republikánus szenátor tulajdonképpen a múlt héten lerántotta a leplet az amerikai adminisztrációról, ugyanis arról beszélt, hogy az amerikai kitiltási ügy hátterében az Orbán-kormány – demokratikus értékeket gyengítő – politikai lépései állnak.

Az ügyvivőt a Hír TV szembesítette a saját és McCain szenátor kijelentései közötti ellentéttel. Goodfriend viszont közölte, nem politikai figyelmeztetésről van szó, s az adminisztráció és a külügyminisztérium nem is igen kommentálja McCain szavait. Mint mondta, nem McCain hozta a döntést a vízumjogosultságra vonatkozóan.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.