Orbán Viktor a bevándorlók kérdéséről szólva azt mondta: Magyarországot a mérete és a földrajzi helyzete különösen sérülékennyé teszi, és ha a bevándorlás ügyében csak egyszer hibázik, akkor reparálhatatlan változások következnek be. Szólt a multikulturalizmusról, amelyet a különböző civilizációk összekeveredéseként határozott meg, az iszlám, az ázsiai vallások és a kereszténység együttéléseként. „Mindent meg fogunk tenni azért, hogy Magyarország ettől megmeneküljön” – jelentette ki, hozzátéve: szívesen látjuk a nem keresztény országokból érkező befektetőket, művészeket, tudósokat, de nem akarunk velük a nagy néptömegek szintjén összekeveredni.
Orbán a bevándorlás kapcsán úgy fogalmazott: mi nem akarunk megszabadulni senkitől, akik velünk élnek, csak nem akarunk ide beengedni másokat. A témáról szóló nemzeti konzultáció kapcsán pedig kijelentette: már csaknem háromszázezer levél érkezett vissza, de hozzátette: tisztában van vele, a magyarok közéleti aktivitásának vannak korlátai.
Orbán beszélt azokról a felröppent sajtóhírekről is, amelyek a kormány esetleges átalakításáról szólnak. Arra a kérdésre, hogy Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét politikai kabinetfőnökévé nevezi-e ki, az mondta: szüksége van olyan társakra, akik a politikai munkában segítik, a lehetséges jelöltek sorában pedig Rogán Antal áll az első helyen. Kijelentette, hogy nem lesz köztársasági elnök és nincs szó sem a visszavonulásáról, sem semmilyen esetleges európai szerepvállalásáról, valamint leszögezte: „semmiféle utódlási mozgolódás nem zajlik a Fideszben”.
Beszélt arról is, hogy noha a legkönnyebb megoldás a népszerűtlenné vált miniszterek esetében a csere vagy a kormányátalakítás, de a kormányfő szerint ez a legegyszerűbb megoldás lenne, és ez olyan, mint a drog: „legközelebb már nem is veszi észre, hogy automatikusan megint ezt a megoldást választja”. A miniszterelnök ennek kapcsán azt szögezte le, hogy minisztereivel értékelik majd a kormány munkáját, ennek kapcsán pedig előrevetítette, hogy államtitkári szinten lesznek személycserék.















