„Sokat spóroltam a rezsicsökkentéssel!”, „Újra nő a minimálbér!”, „Nem akarunk illegális bevándorlókat!”, „Akár 3 millió forint otthonteremtésre!”, „Nálunk nagyobb a gazdasági növekedés, mint az EU-ban!”, „Az új családi adókedvezmény nagy segítség!”, „A gyerekeimnek ingyenes lesz az óvodai étkezés!” – ezekkel a feliratokkal kerültek ki az utcákra a kormány plakátjai, melyek arra hívják fel a figyelmet, hogy „a magyar reformok működnek.”
A kampányhoz készült honlapon a kormány részletesebben is kifejti, mit ért az üzenetek alatt, de egyben olyan intézkedésekre is felhívja a figyelmet, melyekről (egyelőre) nincs szó plakátokon. Ilyen például a 4-es metró megépülése, a 2017-es vizes világbajnokságra való készülés, a politikusok számának felére csökkenése vagy a három csapás törvény is. Olyanokra is felhívják a figyelmet, mint hogy csökken a regisztrált bűncselekmények száma (ugyanakkor azt is írják, hogy több bűnöző van a börtönökben), illetve hogy több tízezer önkéntes vett részt a TeSzedd! Akcióban.
Felmentették a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) egyik munkatársát és az ő ismerését, miután plakátrongálás miatt eljárás indult ellenük – számolt be róla az Origo pénteken. A bíró indoklása szerint a kormányzati óriásplakátot letépők csupán véleménynyilvánítási jogukkal éltek, amit az alkotmány garantál.
Emlékezetes: a menekültekről és bevándorlókról szóló nemzeti konzultáció kapcsán indított a kormány plakátkampányt, többek közt olyan üzenetekkel, hogy „ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját.” Ezekre válaszolt a Kétfarkú Kutya Párt plakátjaival, melyek július 1-jétől láthatóak főként Budapesten és a Balatonnál.
A honlapon közlik azt is, hogy megépül egy „új, nagy egészségügyi központként működő budapesti kórház”, hogy 600 új autóbusz állt üzembe Budapesten és hogy ez év végéig „42 korszerű motorvonat áll forgalomba a fővárosi agglomerációs vonalakon.” Figyelmeztetnek a „félszocpolra”, azaz a családi otthonteremtési támogatásra, valamint a születések és házasságkötések számának növekedésére. A menekültek kapcsán felidézik a déli határzárat, illetve, hogy „a magyar kormány ennek megfelelően azért küzd, hogy a nyugat-európai országok ne küldhessék vissza a Magyarországon regisztrált bevándorlókat.”