Navracsics Tibor a DK közleményével kapcsolatban hangsúlyozta: közigazgatási és igazságügyi miniszterként ebben az ügyben semmilyen döntést nem hozott, a szobor felállításának sem támogatását, sem finanszírozását nem hagyta jóvá.
A székesfehérvári közgyűlés december 18-i ülésén bejelentették: az alapítvány elállt tervétől, hogy szobrot emel névadójának, és erről levélben tájékoztatta Székesfehérvár polgármesterét. A testület tudomásul vette a döntést, majd hatályon kívül helyezte júniusi határozatát, ami a kétmillió forintos önkormányzati forrásnak és a szoborállítás támogatásának visszavonását jelentette.
Kováts Gábor, az alapítvány kuratóriumának elnöke akkor úgy nyilatkozott: Hóman Bálint tisztelői az idén is megemlékeznek a politikusról, és születésének 130. évfordulóján, december 29-én fejet hajtanak „nem bronzból, hanem lélekből készített” szobra előtt.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!