„Alattvalókat nevel” a magyar iskola

Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója arról, mit puskázott el az állam.

– Lát esélyt az érdemi megállapodásra az állammal?
– Ha nem látnék, mi értelme volna bármit tennünk? Azért dolgozunk, mert hiszünk abban, hogy amit elpuskáztak, a mi segítségünkkel helyre tudják hozni. Úgy tűnik, hogy védekező állásba vonultak most, és mint akit sarokba szorítottak, támadnak. Elvtelenül. Nem lesz könnyű, de számítottunk rá. Meg fogjuk őket győzni az igazunkról.

– A pedagógustiltakozásokról korábban azt mondta: hajlandó akármeddig elmenni. Ez mit jelent?
– Ez egy sablonmondat, de tényleg nincs hova hátrálni. Ebben a rendszerben képtelenség dolgozni. Elméletben a gyerekekért vagyunk. Mire jut a legkevesebb idő? A gyerekekre. Mivel hivatástudatunk van, ezért mégis foglalkozunk velük, így viszont teljesen kizsigerelnek bennünket. Ennyire talán még soha nem éltek vissza a pedagógus-hivatástudattal. Pedig előbb-utóbb ez a rendszer elsorvasztja az embereket. Elég fizikailag megnézni, milyen állapotban vannak a pedagógusok. Meghajlik a hát, táskásak a szemek, fáradtak, betegek, nem érzik jól magukat a bőrükben. Pont az adott nekik egy reménysugarat, ami most történik. Ezért sem szabad meghátrálnunk, felelősek vagyunk a mozgalomhoz csatlakozó több száz iskoláért.

– Milyen eszközei lehetnek a tiltakozáshoz? Sztrájknak örülne?
– Nyilván nem jó érzés, amikor az ember rákényszerül a nyomásgyakorlásra. Annak örülnék, ha azt mondaná a kormányzat, hogy „igen, igazatok van, mutassátok meg, mit szeretnétek”. De mivel erre kicsi az esély, nem látok más megoldást.

– A kormány szerint a kerekasztal erre van, csak nem vesznek részt rajta.
– Nem olyanokkal szeretnénk beszélgetni, akiknek semmi közük az oktatás belső ügyeihez, mint a Magyar Művészeti Akadémia vagy az iparkamara. Valódi szakmai szereplőkkel kellene beszélgetni, mint ahogy ez a Civil Közoktatási Platformon (CKP) meg is valósul. Egyébként van eszköz a tarsolyunkban, erre van a CKP akciócsoportja. Sok ambiciózus, tehetséges és kreatív fiatal van benne. Látszik, hogy nem ebben a közoktatási rendszerben nőttek fel. Az előző se volt jó, de az legalább nem nyomorított meg. Ezek a fiatalok rendelkeznek olyan kapacitással és szellemi munícióval, hogy megszorongassák egy kicsit a kormányt. Tudjuk, milyen technikákkal szoktak szétszeletelni, ellehetetleníteni bizonyos mozgalmakat. Ismerjük a kártyáikat, ők viszont nem látják át a mieinket. Részletekbe nem szeretnék belemenni, mert a meglepetés erejét vesztené. Egyébként az azonnali követeléscsomagunkat napokon belül le fogjuk tenni a kormány asztalára. Például vissza kellene állítani a tankötelezettséget 18 évre, problémás a mindennapos testnevelés kérdése, a diákok terhelését csökkenteni kell, a Nemzeti alaptantervet pedig átdolgozni vagy újat írni. Azt is szeretném, ha lenne benne szó a tankönyvcsomagról is – igaz, ez csak az én véleményem.

– A tankönyvekkel most 15 milliárdot spórolnak a szülőknek, nem?
– Egy tanuló csak 12 ezer forintért vehet tankönyvcsomagot. Mivel se a Kliktől, se más forrásokból nem kapunk egyéb oktatási segédeszközöket, ezeket a szülők vásárolják meg. Ugyanott vagyunk, ha nem rosszabb helyzetben. Egyébként van egy rakás kísérleti tankönyv, amely valóban csak kísérleti, mert minőségileg nem állja meg a helyét. Azokból legfeljebb a szöveggyűjteményt rendeljük meg. Nyelvkönyvből pedig kísérleti tankönyv sincs, ezek ára 5-6 ezer forint. Ha gimnáziumban két nyelvet tanítunk, akkor máris elértük a 12 ezres limitet, és semmilyen más tankönyvük nincs a gyerekeknek. Akkor sem, ha a szülő szeretné. Szívesen felcserélném a tankönyveket tabletekre, digitális tananyagra, csak ezeket nem biztosítják, még papír sincs. A spórolás csak egy politikai szlogen. Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs, és lett magyar narancs.

– Az egyforma tankönyv nem szolgálhatja az esélyegyenlőséget? Ugyanazt tanulják a gyerekek az egész országban.
– Legfeljebb abból a szempontból, hogy egyformán nincs tankönyve senkinek Ettől nem fogják ugyanazt tanulni. A tanár ugyanúgy bemegy, magára csukja az ajtót, és tanítja, amit tud. A tankönyvre nem nekünk van szükségünk, hanem a diáknak, hogy legyen egy vezérfonala.

– Korábban említette, hogy az autoriter irányításban hisz. Mi a helyzet a tanórákkal?
– Az úgynevezett meleg-korlátozó pedagógiai attitűdben hiszek. A tanár odafordul a tanulóhoz, de meghatározza azt is, meddig lehet elmenni. A tanóra egyébként szituációfüggő: ha frontális óra van, inkább autoriter a tanár, előad. Ez velem ritkábban fordul elő az utóbbi időben. Most a kilencedik nyelvi előkészítő évfolyamon tanítok magyart, ott inkább a munkafolyamat kibontakoztatójaként vagyok jelen, lehetőségem van a kompetenciafejlesztésre.

– Vekerdy Tamás nemrégiben azt nyilatkozta: ma nem állampolgárokat nevelnek az iskolákban, hanem alattvalókat. Egyetért?
–Igen. Ha nem fejlesztjük a tanulók kreativitását, kritikai gondolkodását, szövegértését és együttműködési készségét, akkor csak parancs végrehajtására lesznek képesek. A mai rendszerben ez történik. Töméntelen mennyiségű ismeretet próbálunk beletömni a fejükbe – így a végén jó, ha tíz százalékban átadjuk az anyagot. Valahol olvastam arról, hogy mire neveljük a gyerekeket, mi lesz akkor, ha nem lesz áram. Hát a XXI. században elég ciki lenne arra felkészíteni őket, hogy nem lesz áram. Ha a gyerekeket ismeretekkel tömjük, áramszünet esetén sem fognak többet tudni az életről, ahogy nem lesznek képesek arra sem, hogy feltalálják magukat. Ezért kell a kompetenciáikat fejleszteni.

– Akkor a XXI. századi iskolák legfőbb feladatának a kompetenciafejlesztést tartja?
– Egyértelműen igen, de ezt is félre szokták érteni. A kompetencia készséget, képességet, attitűdöt és ismeretet foglal magában. Viszont az ismeret nem cél, hanem eszköz. Sokkal jobban meg is ragad az agyban, ha eszközként játszunk vele.

– Az utóbbi években minden létező nemzetközi összehasonlításban romlott a gyerekek teljesítménye. Mi a tanárok felelőssége ebben?
– Amikor a Fidesz–KDNP hatalomra került, volt egy olyan pedagógustársadalmi igény, hogy vissza kell lépni az előző kormány által megkezdett kompetenciafejlesztési irányból.

– Miért?
– Talán mert akkor még nem érett meg rá a magyar pedagógustársadalom. A kormány a tanárok tekintélyének visszaállítását ígérte, mert eltolódott a partneri viszony, melyben a gyermek, a szülő és a tanár egyenrangú fél kellene, hogy legyen. Korábban ez túlságosan a gyermek irányába billent, alárendeltük neki a másik két személyt. Azt is ki kellett mondani, hogy a szülő és a pedagógus viszonya pedagógiai kérdésekben aszimmetrikus. A pedagógus ért hozzá, a szülő és a tanuló fogadja el ezt. Hármunknak a szövetségét kell azonban létrehoznunk ahhoz, hogy tényleg a gyermek érdekét képviseljük. Közben a technikai fejlődés hihetetlen módon beindult az elmúlt öt-hat évben. Már nincs szükség arra, hogy a pedagógus frontálisan előadja a tudományát. A tanuló kiröhög, mert megtalálja ugyanazt a Google-ban, amit én elmondanék. Azt kellene tanítanunk, hogyan tud eligazodni az információáradatban.

– Milyen különbségeket lát az állami, az egyházi és az alternatív iskolák között?
– Az egyházi iskolákat nem ismerem. Az alternatív iskolákban jóval szabadabb a légkör, tényleg kompetenciafejlesztéssel foglalkoznak. Az állami iskolák pedig most mind egyformák. Hiába próbálja egy intézmény megmutatni, mennyiben más a többitől, pénz, autonómia és intézményvezetői jogkörök híján nem megy. Még azt sem lehet elérni, hogy fejlődjön az iskola, minél jobb pedagógusokat alkalmazzanak. Elvben megvalósítható lenne, de olyan bürokratikus az eljárás, hogy a pedagógus meggondolja háromszor, hogy elmenjen-e dolgozni az iskolába.

– Ha lenne energiájuk, a Teleki miben lenne más?
– Most van energia, mert az iskolát mindenképpen fejleszteni akarjuk. Jó, hogy a mindennapi rutint ellátjuk, de emellett kell, hogy valami éltessen bennünket. Teljesen új képzési struktúrát vezetünk be, amit a felsőoktatási keretszámokhoz igazítottunk. Mi például a felvételin nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy a hozzánk jelentkezők személyét megismerjük. Nem az az elsődleges, hogy milyen tudásszinten áll a tanuló, hanem az, hogy mit lehet belőle kihozni. Közben a kollégákkal igyekszünk egymást tanítani, továbbképzésekre járunk, szakmai előadókat hívunk meg. Mostanában belemélyedtünk a netgeneráció tanítási lehetőségeibe. Azért sem jó a mai oktatási rendszer, mert az Y meg a Z generációt már nem érdeklik a klasszikus iskolai módszerek. Egyszerűen elveszítjük őket. Nem lehet őket megfogni azzal, hogy márpedig bent kell ülni, csend és rend van, én pedig elmondom a tananyagot.

– Mi lehet erre a megoldás?
– Több is van, nem csupán egy. Én például a gamifikációban nagyon hiszek. Ez egy olyan módszer, ahol a tanulóknak vannak úgynevezett avatarjai. Ezt úgy kell elképzelni, mint a virtuális karaktert a videojátékban, amelynek a szerepébe bújik a gyerek. Nem osztályzatokat kapnak, hanem szinteket lépnek, pontszámokat gyűjtenek. Később esetleg ezeket váltjuk át érdemjegyre. Nincs negatív megerősítés, csak pozitív. A netgenerációnak nem lehet azt mondani, hogy 1-est kapsz, ha nem csinálod meg a házi feladatot. Egyszerűen hatástalan. Egyébként szerintem az osztályzatok rendszerét is érdemes lenne átalakítani. Tényleg minősíteni, bedobozolni akarjuk a gyerekeket 1-től 5-ig terjedő skálán? Aztán ott vannak a kooperatív technikák – nem csoportmunkát értek alatta. A kooperatív technika lényege, hogy minden egyes tanuló érdekelt legyen abban, amit csinál. A csoport munkája csak akkor lesz teljes és produktív, ha mindenki beleteszi magát. Ne legyen igavonó, se pedig potyautas.

– Ha már a diákokról beszélünk: mi a véleménye a „Nem leszek suliban” mozgalomról, amelyben a szülők nem akarják iskolába engedni a gyerekeiket február 29-én?
– Nagyon szépen köszönjük a szülők aktivitását. Ugyanakkor sem én, sem a Tanítanék Mozgalom, sem pedig a CKP nem szeretné a gyerekeket bármibe is belehúzni. A pedagógus példát mutat a viselkedésével. Amióta elkezdtük a tiltakozást, a gyerekek minden egyes nap jönnek hozzám az ötleteikkel. Azt szoktam mondani nekik, ha akarják, csinálják, de én nem szólok bele, nem biztatom őket semmire, de az ellenkezőjét sem mondom.

– Klinghammer István is arra utalt hírhedt kockás inges interjújában, a pedagógus példát mutat.
– Igen, de nem a ruhájával, hanem a viselkedésével. Nem biztos, hogy az a jó viselkedés, ha valaki merev és avítt szabályokhoz ragaszkodik, XIX. századi módszereket alkalmaz. Egyébként jó, hogy fellépett, köszönjük neki. Lázár Jánosnak is köszönjük szépen az agresszív mondatokat, mert minden egyes ilyen megszólalás plusztámogatókat hoz nekünk. Az emberek mindent látnak és értenek. Nem kellene hülyének nézni a társadalmat.

Már tavaly július óta – tehát lassan nyolc hónapja – nincs tető a vásárosnaményi Eötvös-iskola tetején, miután egy vihar súlyosan megrongálta az épületet. Filep Sándor fideszes polgármester azt nyilatkozta a Szabolcs Online-nak kedden: bár az önkormányzat azonnal felajánlotta, hogy vis maior keretből pályáznak a helyreállításra, ettől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elzárkózott. Így bár a város évente 117 millió forint fenntartási hozzájárulást fizet a szervezetnek, a közel 45 milliós kár továbbra sincs rendezve. A polgármester hiába írt levelet Hanesz Józsefnek, a Klik elnökének még december 1-jén, nem kapott választ. A Magyar Nemzet megkereste a Klik sajtóosztályát, hogy megtudjuk, mi az oka a helyreállítás elhúzódásának. A szervezet válasza szerint a viharkár bekövetkezte után a műszaki szakvélemény, majd a statikai szakvélemény elkészítése, ezt követően a műszaki specifikáció, jogi szempontú jóváhagyás és az engedélyezés zajlott le. Az engedély megérkezését követően a közbeszerzést haladéktalanul kiírták. A közbeszerzési eljárásban az ajánlatok beérkeztek. Jelenleg a közbeszerzési szabályoknak megfelelően a nyertes ajánlattevő kiválasztása zajlik, és várhatóan március elején a szerződéskötésre is sor kerül – írták. A vállalkozónak ezután két hónap áll rendelkezésére a helyreállítási munkálatok elvégzésére. A jelenleg a művelődési központban elhelyezett gyerekek várhatóan május közepén költözhetnek vissza az iskolaépületbe.