Budaházy: Megint mindent ugyanígy csinálnék

Semmit nem bánt meg, és nem gondol a börtönre az első fokon 13 évre ítélt nemzeti radikális erős ember.

Veczán Zoltán
2016. 09. 20. 14:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újságunk publicistái alaposan kivesézték Budaházy tizenhárom évét.

Aránytalanul súlyos ítélet ez, miközben Biszku Béla és Gyurcsány Ferenc is nulla évet kapott; üzenet, méghozzá a keményebb fajtából. Persze kérdés, kinek szól ez az üzenet, hiszen a szélsőjobboldali terrorizmus évtizedek óta igencsak mellékvágányon van Európában. Ráadásul számos eljárási hiba volt; így vagy az ítélet alaptalan, vagy az indoklás hibás.

Budaházyval egy korábbi cikkünk kapcsán beszéltünk, amelyben azt vettük sorra, hogy mi történt az elmúlt tíz évben a 2006-os őszi tüntetéssorozatok főszereplőivel. Az írás megjelenése után az elsőfokú bíróság által terroristának minősített és tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélt férfi levélben kereste meg szerkesztőségünket, nehezményezve cikkünk tartalmának bizonyos részleteit. Ezeket azóta tisztáztuk vele, de ha már így adódott, fel is tettük neki azokat a kérdéseinket, amelyeket korábban nem sikerült.

„Nem kitalált, légből kapott cselekményekről szólt a bírói eljárás, abban az értelemben azonban igenis koncepciós a per, hogy mindezt terrorizmusként kezelik, és hogy már az elejétől az én nyakamba akarták varrni. Erre bizonyítékom is van” – mondta kérdésünkre Budaházy. 2008. február 19-én egy berendelt tanú, aki nem Budaházyékra vallott, később elmondta: az őt kihallgató Gulyás Imre (BRFK-osztályvezető, azóta a Vizoviczki-ügy vádlottja) azt mondta neki, hogy őt biztos Budaházy György küldte be a rendőrségre, hogy vezesse félre őket.

Arra a kérdésünkre, hogy mit csinálna másképp, ha újra 2006 őszén találná magát, a vádlott azt válaszolta: az elmúlt tíz évből több mint hetet az eljárással töltött, ezen szívesen változtatna, de az azt megelőző háromra jó szívvel gondol vissza mint olyan időkre, amikor

megmutatta a magyar nemzet, hogy bármilyen pofátlanságot nem tűr el magával szemben.

Hozzátette, örül, hogy részese lehetett ennek az időszaknak, és egy-két dolgot leszámítva ugyanúgy részt venne az ominózus eseményekben ma is.

Kérdeztük arról is: számol-e azzal, hogy fegyházba kerül, és hogyan vészeli majd át a hosszú éveket a rács mögött. Mint mondta, egyelőre az elsőfokú ítélet megváltoztatására koncentrál.

Budaházy elmondta, sosem várta a Jobbiktól, hogy teljes mellszélességgel mögötte álljon, ahogy ő sem állt mögöttük teljes mellszélességgel soha, mert a pártokban nem bízik. Mégis sok esetben hiányolta a Jobbik vezetőit, akkor, amikor – mint mondta – minden radikálisnak vállvetve kellett volna kiállnia: ilyen az amnesztia kérdése is, hiszen még ma is van, akit a tévéostrom miatt küldenek húsz hónapra börtönbe.

„Viszont Toroczkai Laci barátomtól elvárom, hogy kiálljon értem, értünk, akkor is, ha már ő is a pártokrácia része. De azt hiszem, ezt ő is így gondolja” – tette hozzá.

###HIRDETES2###

(A Jobbik számára régóta nagy dilemma Budaházy személye. Például a 2010-es választásnál hosszasan lamentáltak, hogy vajon képviselőjelöltként indítsák-e a Jobbik színeiben, hiszen ezzel mentelmi jogot és kilépőt kaphatott volna a börtönből. Budaházy ugyanakkor a 2014-ben beindított néppártosodási kampányba nem illett bele. Ítélete kapcsán egyébként a Jobbik tiltakozó közleményt adott ki, a párt alelnöke, Toroczkai László pedig tüntetést szervezett a Legfőbb Ügyészség épülete elé. Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás is végig kitartott Budaházy mellett.)

„2006 őszén felkelés tört ki, amely nem tudott igazi forradalommá szélesedni, mégis forradalmi jelleget öltött a társadalmi hangulat. Kialakult egy nemzeti ellenállás is.

Én ennek a nemzeti ellenállásnak meghatározó szereplője voltam, ezt fenntartom”

– szögezte le Budaházy György.

A Budaházy Györgyről szóló Wikipédia-cikk arról ír, hogy a férfi szinte valamennyi „nemzeti radikálisok” által szervezett tüntetésen vezérszónokként vett részt. Budaházy ezt annyiban árnyalta lapunknak, hogy ez főleg 2006 ősze előttre igaz, de a székházostrom másnapján, 2006. szeptember 19-én tartott beszéde után már a felesége jelezte neki, hogy „hol az NBH-sok, hol a rendőrök keresik”. Ezt követően csak szórványosan szerepelt, hiszen sokáig a hatóságok elől bujkált, vagy börtönben, illetve házi őrizetben volt; így inkább írásokat tett közzé, hangfelvételt küldött, vagy Skype-on keresztül szólalt fel a demonstrációkon. 2008 januárjában másfél évre, illetve 2014 nyarán minden kényszerintézkedést megszüntettek vele szemben, így ekkortól tényleg sok helyen felszólalt.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.