Simicskó: Hamarosan lesz bombavetés a Gripenekkel

2016 januárjára ígérték a visegrádi harccsoport számára, máig sem tudnak bombázni a Svédországtól lízingelt magyar vadászgépek.

A második Orbán-kormány 2014-es döntését, hogy végre ténylegesen ki kellene használni a gép hosszú ideje fizetett többlettudását, a visegrádi négyek európai uniós harccsoportjában (V4 EUBG) való magyar részvétel indokolta. Az EU eddig soha be nem vetett készenléti kötelékének ez a váltása 2016 első félévében teljesített szolgálatot, és a honvédség szárazföldi kontingense mellé  felajánlották azt is, hogy a Gripenek biztosítják majd a közép-európai formáció közvetlen légi támogatását (CAS). A kitűzött cél eléréséhez fegyverzet (bombák) beszerzését, többletrepülési órák vásárlását, és technikai módosításokat is tervbe vettek, bár a kormányzat által erre biztosított 2,8 milliárd forintot szakmai forrásaink már akkor kevesellték.

Mint kiderült, nem véletlenül. Az Egyesült Államok hadi készleteiből nem a legkedvezőbb feltételekkel beszerzett bombák ugyan beérkeztek 2015 őszén, ám különböző bürokratikus és technikai akadályok (egyes alkatrészek hiánya) miatt nem sikerült elérni, hogy azokat az előírásos módon a gépekre lehessen függeszteni, illetve eredményes és biztonságos bombavetést lehessen végrehajtani. A V4 EUBG 2016. január 1-i készültségi szolgálatba állásához 2015 végén már gyakorló bombázásokat kellett volna végrehajtani, de erre nem került sor. Ráadásul, ha a képességfejlesztési ügyetlenkedés – melyből forrásaink szerint nemcsak a magyar, hanem a svéd és amerikai partnerek is kivették a részüket – nem lett volna elég, a magyar Gripenek 2015 május–júniusi balesetei és más leterheltségek sem könnyítették meg a haladást.

Magyarán szólva úgy ajánlottunk fel valamit visegrádi szövetségeseinknek, hogy az nem volt bevetésre kész. A hozzáértőkön kívül senki számára sem feltűnő trükközés persze számított manőver volt az illetékesek részéről: az európai uniós harccsoportokat, mint említettük, még soha nem vetették be élesben. Annak hát, hogy az „alibi képesség” felajánlása lelepleződik, minimális volt az esélye. S valóban, a készültségi időszak fél éve – az esetleges líbiai, embercsempészek elleni bevetésről szóló pletykákat nem számítva – eseménymentesen telt el. Szerencsére nem volt szükség arra, hogy a magyar harci gépeknek támogatniuk kelljen a visegrádi szárazföldi csapatokat. Az „apró szépséghibát” természetesen senki sem említette, amikor a készültségi szolgálat lejártát követően a szövetségesek kisebb kitüntetésözönben és egyéb „hátveregetésben” részesítették egymás tábornokait és főtisztjeit.

Attól még, hogy a hazai Gripen-program le is csúszott a V4 EUBG határidőről, azt gondolhatnánk, hogy azért végül befejezték, amit elkezdtek. Sajnos azonban nem így történt. Miután 2016. június 30-án véget ért az ideiglenes közép-európai harci kötelék készültségi szolgálatának ideje, a földi célok elleni képességfejlesztési program gyorsan kikerült a prioritások közül. A honvédséget domináló szárazföldi katonai vezetők rögvest emlékeztették a légierős „kékruhásokat”, hogy „véget ért a projekt”, a forrásokra máshol van szükség. „Meg különben is, most már mit erőlködtök?” – szólt a kérdésbe csomagolt jótanács. 

A következő alkalom az elmúlt nyáron érkezett el. Az amerikai vezetésű, főként Magyarországon, Romániában és Bulgáriában megrendezett Saber Guardian hadgyakorlaton adódott a kitűnő lehetőség, hogy a szövetségesek előtt demonstrálják a Gripenek földi célok elleni képességeit. A terv az volt, hogy néhány hazai gyakorló bombavetést követően Romániában, egy magas rangú vendégek jelenlétében zajló bemutatón dobnak majd bombát a Gripenek, s ezzel valóban elérik a régen megfogalmazott, három és fél éve újból deklarált képességcélt. Aligha lepjük meg olvasóinkat, de természetesen ez a terv is dugába dőlt. A felkészülést továbbra is hátráltatták a korábban említett műszaki és bürokratikus problémák (például: a bakonyi lőtéren ledobhatóak-e a 227 kilogrammos GBU-12-es bombák?). Állítólag a honvédség készleteiért felelős logisztikusok sem könnyítették meg a munkát. Egyik forrásunk szerint ösztönösen úgy viselkednek, mint valami téli álomra készülő rágcsáló: ha begyűjtöttek valamit, attól semmiképpen sem akarnak megválni. Ami a raktáraikba került bombák esetében annyit tesz, hogy minden okot megtalálnak, hogy ott - és vaskos nyilvántartásaikban - tartsák a „portékát”. A baj persze nem jár egyedül: időközben állítólag a román szövetségesek is elbizonytalanodtak, miért is lenne jó nekik, ha a náluk zajló hadgyakorlaton a magyarok domborítanának.

Így érkeztünk el a jelenbe. 16 évvel az első szerződés aláírása, 13 évvel az első módosítás aláírása, 11 évvel az első gépek Kecskemétre érkezése, illetve három és fél évvel a földi célok elleni képességfejlesztésről hozott kormánydöntés után – mintegy kétszázmilliárd forint kifizetése és többletforrások elköltése ellenére – a többfunkciósnak reklámozott magyar Gripenek tényszerűen csak gépágyúval képesek a földi célok elleni harcra. 

Amikor kedden a HM aulájának lépcsőjén kezet fogtam az általam uszkve húsz éve ismert  Simicskó István honvédelmi miniszterrel, szokásos jókedvvel elmondott szavait, hogy intézkedett a Gripenek bombavetéséről, teljességgel hitelesnek fogadtam el. Kár, hogy a rendszerváltás utáni legdrágább magyar fegyverzeti program bő másfél évtizedes, enyhén szólva tökéletlen teljesítménye ott van a mérleg másik serpenyőjében.