Sorsok és életek egy bőröndben

Étellel, itallal, mindennemű segítségnyújtásra felkészülten várják a segélyszervezetek a Záhonyba érkező, főként kárpátaljai menekülteket, pedig naponta több ezer nő és gyermek érkezik a háborús Ukrajnából. Konkrét terve keveseknek van, a legtöbb menekült még fel sem ocsúdott, hogy férjüket, szüleiket hátrahagyva kellett egyik pillanatról a másikra elhagyniuk a szülőföldjüket.

20220301 tiszabecs ukran menekultek havran zoltan magyar nemzet

A varázsdoboz

Az állomás várótermének egy másik zugában két fiatal lány ücsörög, egy kisbaba a sarokban alszik, rajta kívül még két gyermek téblábol körülöttem. Egyikük kiszúrja a kezemben lévő „varázsdobozt”, melyben gyermekjátékok vannak: kisautók, játékrepülők, plüssállatok várják, hogy a menekült gyermekeknek mosolyt csaljanak az arcára. Mikor kinyitom a dobozt, rögtön felcsillan a szemük, a játékoktól zavarba is jönnek. A kislány egy csillogó, rózsaszín egyszarvút választ, a nagyobbik fiú egy matchboxot. Illedelmesen megköszönik, és már nem is nyaggatják annyira édesanyjukat, aki hálás tekintettel néz rám. Kárpátaljáról érkeztek ők is, mind oly sokan.

Három napja vagyunk itt, a határon két napot vártunk, hogy átjussunk. A szüleinket bevárjuk itt, ők otthonról jönnek, amint összepakoltak, lezárták a házat, elrendezték az állatokat. Velük megyünk majd tovább. A fiútestvérem húszéves, ő már nem jöhet velünk, nincsenek magyar papírjai 

– mondja elcsukló hangon. 

A záhonyi állomáson, ha lát is férfiakat az ember, leginkább afrikaiakat és indiaiakat. Egy Nigériából származó társaság a kijevi orvosi egyetemen tanul, most vonattal menekültek hazánkba. – Azért jöttünk ide, mert itt biztonságban lehetünk, amíg a háború tart. Reményeink szerint, ha vége lesz ennek a vérontásnak, visszamehetünk Kijevbe, és folytathatjuk tanulmányainkat – mondja egyikük, hozzátéve, ha a háború nagyon elhúzódik, és belátható időn belül nem lesz vége, visszamennek Nigériába. A fiatalok kiemelik, végtelenül hálásak hazánknak a segítségért, a vendégszeretetért, hogy meghúzhatják magukat nálunk a háború elől menekülve. 

„Varázsdobozomnak” egyébként gyorsan híre megy az állomáson, egyik-percről a másikra gyerekek gyűrűje vesz körül, mindenki szeretne egy-egy apró játékot. Mire mindent elosztogatok, befut a következő, ma már a harmadik vonat a határ felől. A rendvédelmi szervek felsorakoznak a peronon, addig nem szállhat le senki, amíg a magyar hatóságok az iratokat nem ellenőrzik. 

Egy vonattal körülbelül hatszáz menekült érkezik. A többségük megy is tovább Budapestre, így, ha az iratok rendben vannak, szállhatnak is át a másik vágányon álló, közvetlen Záhony–Nyugati pályaudvar között közlekedő vonatra. 

A MÁV egyik alkalmazottja elmondja, naponta nyolc vonat indul innen Budapestre.

Van, aki visszamegy

A peronon várakozva egy fiatal nő Csapra menne vonattal. Ő már átjött a három gyermekével, akiket nem messze Záhonytól sikerült ismerősöknél elhelyezni. Most megy vissza a szüleihez, gyógyszereket visz nekik.

 –Aki át akarna még jönni, nem tud, mert nincsenek magyar papírjaik. A férjem is otthon maradt, bár ő még nem kapta meg a behívóját, reméljük, nem is fogja 

– mondja az asszony, aki erősen bízik benne, hogy a férje megúszhatja a háborút. Egy fiatalember is visszafelé tart. Ő még azelőtt átjött Magyarországra, hogy az ukrán kormány behívta volna katonai szolgálatra a férfiakat. Azért jött Magyarországra, hogy magyar okmányokat csináltasson magának, így most nyugodtabban megy haza, hogy feleségét, gyermekeit, szüleit elhozhassa Kárpátaljáról.

Borítókép: Menekültek Záhonyban (Fotó: Havran Zoltán)