Nézzük előbb a közelmúltat – emlékeznek még erre?
„A Fővárosi Ítélőtábla által hozott jogerős ítélet kimondta, hogy a Magyar Nemzet megsértette az ellenzéki politikus az emberi méltósághoz és a jó hírnévhez való jogát, amikor egy cikkben »organizmusnak« és »biológiai fegyvernek« nevezték őt.”
A kártérítésen túl a bíróság kötelezte a lapot a cikk végleges eltávolítására online felületéről.
Tavaly áprilisban jelent meg a jogsértő, A Szabó Tímea nevű organizmus tudományos jellemzése című cikk a Zummer Fülöp álnevet használó Szikszai Pétertől, a Hír TV volt vezérigazgató-helyettesétől.
Szabó Tímea úgy vélte, a róla szóló írás a náci időket idézte, amikor olyan dolgokhoz hasonlították (kullancs, baktérium), amelyeket az 1940-es években Hitler és társai használtak előszeretettel a kiirtandó faj leírására. Erre utalt az ítélőtábla is ítéletében, amikor azt a megállapítást tette, hogy a Magyar Nemzet és Szikszai Péter/Zummer Fülöp „olyan nyelvi eszköztárhoz nyúlt, amely egy, a világtörténelemben elítélt ideológia eszköztára volt. Efféle verbális támadás egy sajtóorgánumban nem egyeztethető össze az emberi méltóság tiszteletével”.
Nos, rendben, legyen így. Éljen az emberi méltóság!
S miután megállapodtunk ebben, vessünk egy pillantást a jelenre, abban pedig a Népszavára. Ez egy afféle erősen baloldali sajtóorgánum, jó nagy hagyománya is van, egy bizonyos Németh Péter főszerkeszti, akiről Franka Tibor írt lényegre törő jellemzést, imigyen:
„Németh Péter elvtárs már az 1980-as évektől a kommunizmus bukásáig lelkesen és ideológiailag elszántan töltötte be a Magyar Hírlap szerkesztőségének párttitkári funkcióját, és írt ebbéli szerepében akár kéthetente titkos, úgynevezett TÜK-hangulatjelentéseket meg mást is rólunk, meg a kenyér vagy a hús áremelkedését követő közhangulatról az illetékes elvtársaknak. Szavak, kifejezések használatát tiltották be attól függően, hogy éppen mi gyűrűzött be a magyar gazdaságba, vagy cenzúrázták ki riportjainkból, ami megfeküdte volna a tájékoztatási államtitkárság (Lakatos Ernő, Bajnok Zsolt) gyomrát.