A szélsőbaloldal elfogadott taktikai eszköznek tekinti az erőszakot

A szélsőbaloldal a hétvégén Budapesten átlépett egy vörös vonalat, a város több pontján eddig nem tapasztalt brutalitással, politikai indíttatású vérengzést hajtottak végre az aktivistáik. A rendőrség gőzerővel nyomoz a tettesek után, az eddig elfogott gyanúsítottak között van magyar és külföldi egyaránt. Az 1945-ös budai kitörés évfordulójára rendezett nemzeti radikális emlékezés elleni szélsőbaloldali tüntetés szervezői tagadják, hogy bármi közük lenne az erőszakos akciókhoz. Összeállításunkban azonban rávilágítunk a hazai radikális baloldal és a nemzetközi felforgatók, az úgynevezett antifák szoros kapcsolatára, a közös akciókra és arra, hogy a szélsőbaloldali aktivista, parlamenti képviselő Jámbor András által alapított portálon az erőszak alkalmazásáról értekeznek.

Miközben a magyar rendőrség nagy erőkkel nyomoz a hétvégi brutális szélsőbaloldali támadások elkövetői után és kiderült, hogy az eddig őrizetbe vett gyanúsítottak között több külföldi személy is van, az 1945-ös budai kitörésre emlékezők elleni tüntetés egyik népszerűsítője és toborzója, a szélsőséges Szikra Mozgalom és annak oszlopos tagja, Jámbor András parlamenti képviselő gyorsan elhatárolódtak a véres embervadászattól, a közösségi oldalaikon az erőszak elítéléséről írtak. Ugyanakkor az eddig ismert történések fényében ez nem hiteles állásfoglalásnak, sokkal inkább a felelősség hárításának látszik.

Budapestre importálták a terrort

Tény, hogy a budai Várba szombat délutánra szervezett ellendemonstrációra jelentős számban érkeztek külföldről aktivisták, olyan hivatásos felforgatók, akik a nyugat-európai nagyvárosokban hosszú évek óta az erőszakos akcióikról hírhedtek. Az úgynevezett antifák, vagyis az Antifasiszta Akció nevű mozgalom tagjai közismerten nem válogatnak az eszközökben, kész erőszakot is alkalmazni és nem csupán a szélsőjobboldali, neonáci szervezetek ellen. Ellenségüknek tekintik magát az államot, a törvényes rend őreit, a rendszerkritikájukat gyakran úgy fejezik ki, hogy kövekkel, üvegekkel, botokkal, vagy éppen Molotov-koktélokkal támadnak a rendőrökre. Szinte minden társadalmi elégedetlenségi hullámot igyekeznek meglovagolni, sok esetben békés tüntetéseket fordítanak át utcai zavargásokba.

A hévégén éppen Budapest volt a célpontjuk, ugyanis már évek óta egyre vehemensebben és mind nagyobb létszámban szerveznek ellentüntetéseket a február 11-i hagyományos esemény miatt, amelyen hazai és külföldi nemzeti radikálisok, a második világháború végén Budán a szovjet ostromgyűrűből kitörő és többségükben elesett magyar és német katonákra emlékeznek. A magyarországi és az ide érkezett nemzetközi szélsőbaloldali aktivisták deklarált célja az, hogy megakadályozzák vagy legalább megzavarják a szerintük neonáci, fasiszta megemlékezést. 

Kisebb összetűzések, dulakodások már az elmúlt években is előfordultak a két tábor között, de olyan szervezett, brutális embervadászatra, ami most történt, eddig csak külföldön volt példa.

Ráadásul nem is a tüntetések helyszínén, hanem a város különböző pontjain egy-egy embert módszeresen lekövetve, precízen, hidegvérrel, fegyvernek minősülő eszközökkel végrehajtott és kegyetlen vérengzés volt, amit nem lehet másnak nevezni, mint terrorakciónak.

 

Jámborék magyarázkodnak, nem ismernek senkit

A magyarországi fő szervező az Autonómia csoport volt, de a Nácimentes Budapest címen meghirdetett tüntetést saját oldalán hirdette a szintén baloldali szélsőséges Szikra Mozgalom is, amelynek oszlopos tagja a Párbeszéd parlamenti képviselője Jámbor András. A politikus és a Szikra Mozgalom azt állítják, hogy semmi közük a támadókhoz, nem is ismerik őket, és elhatárolódnak az erőszak minden formájától. Mint kiderült Jámbor közvetlen segítője az a nő, akit a négy gyanúsított egyikeként elfogtak a rendőrök a hétvégi viperás támadásokkal összefüggésben – adta hírül a Pesti Srácok. A nőt, akit azóta le is tartóztattak, Dobos Krisztinának hívják. 

Kiderült róla, hogy nemcsak lelkes „Jámbi-rajongó”, aki naponta osztja a politikus bejegyzéseit, hanem Jámbor aktivistája, kampányának segítője volt. A párbeszédes képviselő nevével fémjelzett Szikra Mozgalom korábban azt állította, hogy semmi közük nincs az antifa támadókhoz.

Dobos Krisztina az olyan közismert VIII. kerületi antifatörzshelyek állandó vendégei közé tartozik, mint az Auróra és a Golya, emellett pedig a Város Mindenkié csoport aktivistája. Facebook-ismerősei között – amiből nincs túl sok – megtaláljuk Pikó András VIII. kerületi polgármestert is. A Mércén is bőven található anyag Dobos Krisztináról, például a Szikra-naplók sorozatban, ahol Jámbort és mozgalmának a segítőit, illetve kampánycsapata tagjait népszerűsítették. Ezen kívül Dobos Krisztina ott volt több szikrás akciónál is. A belvárosi kaszinók elé szervezett „Fizessenek a gazdagok!” mottójú blokádokon Jámbor mellett mutatkozott.

A szélsőbaloldal szócsövében mondtak köszönetet a külföldi antifáknak

De nézzük, hogyan reagált a Mérce nevű portál, amelynek alapítója és 2019 végéig főszerkesztője volt Jámbor, és amely nyíltan a szélsőbaloldali mozgalom egyik szócsöve, és a szombati antifasiszta tüntetést élőben közvetítette a várból. Hétfőn este – jóval a politikus elhatárolódó Facebook-posztja után – megjelent egy hosszabb írás a Mércén, amelyben a szerző azon sopánkodott, hogy a hétvégi brutális támadássorozat milyen károkat okoz a hazai elvtársaknak, akik kénytelen itt maradni „velük összezárva”, azaz nem sok jóra számíthatnak a nemzeti radikális, szélsőjobboldali szervezetektől. A cikkben elismerték: „A magyarországi antifasiszta többséget és a gyönge csoportok antifasiszta akcióit külföldről támogatni kívánóknak köszönettel tartozunk, amiért a történelemhamisítás és a náci vonulások ellen fellépnek, jelenlétükkel erősítik, bátorítják magyarországi elvtársaikat.” 

Tehát egyértelmű, hogy itt jelentős külföldi antifa erők mozdultak meg, sőt azt is leírta a szerző, hogy konkrétan a Németországban bevált stratégiát importálták.

 „Az Állítsuk meg a nácik dicsőítését (NS-Verherrlichung stoppen) kampány szervezői a korábbi, elsősorban drezdai sikeres taktikákból kiindulva évek óta ezt a munkát végzik. Az Autonómia csoport magyarországi kezdeményezését, a kitörés napi ellentüntetést támogatták jelenlétükkel, és tisztában vannak azzal, hogy itteni akcióiknak rájuk nézve nincsenek súlyos következményei: bármilyen konfrontáció következményeit a magyar társadalom viseli.” Ez utóbbi félmondat mintha arra utalna, hogy a várban meghirdetett ellentüntetés résztvevői nem feltétlenül békés szándékkal érkeztek volna, és ebből az is következik, hogy nem lehet élesen különválasztani a csupán hangos szóval és transzparensekkel tiltakozó szélsőbaloldaliakat azoktól, akik Budapest több pontján lincseltek.

Ezt követően azon sajnálkozik a Mércén megjelent cikk írója, hogy „a videón megörökített verésben részt vevők más stratégiát választottak”. Majd a már említett mentegetőzés következik: „a rögzített képek, videók, hanganyagok szerint a szombati békés rendezvényen sem vettek részt (a résztvevőket a rendőrség egytől egyig igazoltatta), és a Mércének adott nyilatkozataik alapján sem a magyar, sem a német szervezők nem ismerik őket.”

Az erőszak nem etikai, hanem taktikai kérdés

Akár ismerik őket, akár nem, a hazai új kommunistáknak van felelősségük, és nem is csekély abban, hogy Budapest utcáira importálták a terrort, a gátlástalan erőszakot.

A hétvégi vérengzés ugyanis nem előzmények nélküli. Mint ahogy már az előbbiekben idézett Mérce-cikkben is vannak rá utalások, a magyarországi szélsőbaloldal évek óta szisztematikusan dolgozik azért, hogy hazánkban is „akcióképes” legyen a mozgalom, és a nyugati antifa mintáját követve akár erőszakot is alkalmazzanak, ha a „stratégiai érdek” úgy kívánja. Széles körű szakirodalma van a felforgatás technikájának, korábban már foglalkoztunk napjaink egyik „sztár forradalmárának” Szrgya Popovicsnak a tevékenységével, de a korábbi elvtársak, mint például Saul Alinsky téziseit is szívesen alkalmazzák a mai marxisták.

Itthon többek között a Mérce ad teret a nyilvánosságban a szélsőbaloldal destruktív szellemiségének. Három évvel ezelőtt, szintén a kitörés napi megemlékezés és ellentüntetés után egy hosszú eszmefuttatás jelent meg a portálon, amiben egy politológus hallgató és egyben aktivista, Szijártó Imre az erőszak alkalmazásáról értekezett Antifasizmus és erőszak: etikátlan-e neonáci bőrfejűeket táblával hátba vágni? címen.

A szerző sajátos párhuzamokkal élve relativizálta az erőszakot arra a következtetésre jutva, hogy az bármilyen ideológiának és politikának a szerves része. Csupán a szélsőbaloldal szellemi harcosainak gondolkodásmódját megvilágítandó, érdemes idézni néhány sort az okfejtésből: „Erőszak a lakbéremelés, melynek fizikai erőszakkal is járó következménye a kilakoltatás, erőszak a munka és a munkanélküliség, erőszak az államosítás és a privatizáció, erőszak a törvény és erőszak a törvényszegés.” De a cikket jegyző szélsőbalos aktivista a nyers fizikai erőszakról is megengedően, sőt érezhető lelkesedéssel írt az akkori – tehát 2020. februári – kitörés napi megemlékezés kapcsán. „Idén szerencsére ez a politikai mocsok méltó ellenfelére talált az erőre kapó antifasisztákban. Az ellentüntetők láthatóan többen voltak, mint a náci megemlékezésen részt vevők (amennyiben a „túrázókat” nem számítjuk ide). Az ellentüntetők dobolása és füstbombái kifejezetten militáns hangulatot eredményeztek. Újdonságszámba ment, hogy míg régebben a Budapest Pride résztvevőit kellett erőszakos szélsőjobboldaliaktól védeni, most a neonácik szorultak nagy erőforrásokat és rengeteg kordont mozgósító rendőri védelemre.”

A Mérce szerzője szerint „ugyan annak a megítélése, hogy a nácikergetés és -dobálás vulgáris vagy szórakoztató, esetleg vulgáris és szórakoztató, méltó vagy méltatlan tevékenység-e, egyéni ízlés kérdése, ugyanakkor az esemény felvet egy sokkal érdekesebb kérdést, mégpedig azt, hogy mikor és milyen körülmények között elfogadható etikai (tehát nem jogi) értelemben az antifasiszta indíttatású erőszak?”

Később megadja a választ is: bár azt nem javasolja, hogy mindenki induljon el fejbe vágni a hozzá legközelebb eső nácit, de még arra sem tud választ adni, hogy „helyes vagy helytelen cselekedet volt-e táblával hátba vágni azt a kopasz fiatalembert, aki bomberdzsekiben őrizte a hagyományt a Városmajorban. Csupán annyit állítok, hogy ennek a megítélése elsősorban nem etikai, hanem taktikai kérdés.”

Tehát arra a következtetésre jutott a szélsőbaloldali aktivista, politológia hallgató, hogy kizárólag taktikai kérdés az erőszak alkalmazása, vagyis ha valaki úgy látja célravezetőnek, akkor nyugodtan verje hátba azt, aki másként gondolkodik a világról, mint ő.

Ezt a szellemiséget tükrözi a cikk végén az összegzés is: 

Egy dologban azonban biztos vagyok, az pedig az, hogy a nácik utcai térhódítása elleni fellépés nem állhat le. Békésen vagy békétlenül, de ne hagyjuk szó nélkül, hogy köztereinket a gyilkos eszméik terjesztésére használják. Csak így tovább, antifa!

Nem lehet vita tárgya, hogy a fent idézett gondolatok az erőszakot legitimálják, felmentést adnak az alkalmazóinak, és ezáltal agresszióra buzdítják a cikk olvasóit. Ez nyílt uszítás, aminek sajnos a hétvégén láttuk a következményeit, a budapesti utcákon fényes nappal vertek félholtra embereket a szélsőbaloldali aktivisták. És ezek az uszító gondolatok azon a portálon jelentek meg, amelynek alapítója, Jámbor András a parlament padsoraiban ül, a Párbeszéd nevű baloldali párt frakciójában politizál. Teljesen mindegy, hogy személyesen ismeri-e a hétvégi barbár támadások bármelyik elkövetőjét vagy sem, mindenkinek, aki együttműködik a szélsőbaloldallal, az erőszakot napi szinten alkalmazó felforgató mozgalmakkal, amilyen az Antifa, az minimum politikai felelősséget visel a történtekért.

Borítókép: Az Antifa támadássorozatot indított a hétvégén Magyarországon (Forrás: YouTube)