A múlt pénteki bevezetés előtt mindössze egy nappal tájékoztatták az utazóközönséget a meglehetősen fontos fejleményről, úgy tűnt, hogy eredetileg megpróbálták fű alatt intézni a dolgot, abban reménykedve, hogy úgy sem tűnik fel senkinek. Így történhetett, hogy a tömegközlekedést használóknak egy folyamatosan bővülő és átírt közleményből kellett kibogozniuk, hogy végeredményben mi és mikor nem jár majd a fővárosban.
Ez már kommentálhatatlan, felháborító és gusztustalan. A ritkítás maga is, de az egész sunyi eljárás, amit előadtak. Itt fejeknek kell hullaniuk
– írta a „bejelentésről” a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE).
Az intézkedésnek gyakorlatban az lett a következménye, hogy hétfőn és pénteken csúcsidőben azok a BKK-járatok, amelyek a mért utasforgalomhoz képest eddig sűrűbben vagy több párhuzamos járattal együtt közlekedtek, egy-két perccel ritkábban járnak. Az eddigi napokon a kevesebb járatszám miatt több járművön is elviselhetetlen nagyságú embertömeg szorongott.

A járatritkítás csak a jéghegy csúcsa
Karácsony Gergelyék nem csak a mostani járatritkítással rontottak a budapesti közösségi közlekedés színvonalán. Emlékezetes volt, hogy 2021 végén a BKK elkezdte leszerelni a jegyautomatáinak egy részét. Később ezt úgy magyarázták meg, hogy a papíralapú jegyek helyét az online jegyértékesítés fogja átvenni, és egyébként is túl drága fenntartani az automatákat.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!