Novák Katalin és Varga Judit lemondását követően jelent meg a Klubrádió oldalán Arató Andrásnak az a véleménycikke, ami hatalmas felháborodást keltett. Az írás először Kurvák cseréje címmel jelent meg. Ahogyan arra a Magyar Nemzet egyébként felhívta már a figyelmet, eddig sem a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, sem a Klubrádió nem reagált a lap által a témában feltett kérdésekre, és az ellenzéki politikusok sem. Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció árnyék-kormányszóvivője például csak annyit válaszolt, hogy „A Magyar Nemzetnek nem szeretnék válaszolni.”
DK a Klubrádió botrányos cikkéről: Ez nem egy fontos ügy! + videó
Arató Gergely szerint a Klubrádió obszcén cikke nem fontos ügy, Jakab Péter kikerülte a válaszadást, Jámbor András pedig megfutamodott a Magyar Nemzet kérdései elől. Illés Boglárka fideszes országgyűlési képviselő felszólította a baloldal női politikusait, hogy mondjanak véleményt a botrányról.

Arató Gergely, a DK kormányprogramért felelős árnyékminisztere viszont azt mondta, hogy elutasítja, ha valaki nőkről lealacsonyító módon beszél, azt is hozzátette, hogy ez a saját véleménye és nem a pártjáé, hiszen mint fogalmazott, nem alakítanak ki újságcikkekről álláspontot.
Jakab Péter, a Jobbik korábbi elnöke nem volt hajlandó a témában egyenes választ adni, így nem ítélte el a cikket és annak tartalmát, szokásához híven azt hajtogatta csupán, hogy fel kell oszlatni az Országgyűlést. Érdemi választ szintén nem volt hajlandó adni a Magyar Nemzetnek a Párbeszéd- frakcióban ülő Jámbor András sem.
Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese már korábban is elítélően nyilatkozott a cikkről, most a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy az, ahogyan az elmúlt hetekben a baloldal viselkedik nagyon visszatetsző és minősíthetetlen, hiszen csak a saját pecsenyéjüket sütögetik. Az LMP álláspontját pedig Kanász-Nagy Máté ismertette, szerintük bárkiről így beszélni visszataszító.
További Belföld híreink
Hol vannak ilyenkor a Donáth Annák, Dobrev Klárák, Vadai Ágnesek és Kunhalmi Ágnesek?
– ezt a kérdést tette fel Illés Boglárka. A Fidesz országgyűlési képviselője felszólította a baloldali női politikusokat és közszereplőket, hogy mondjanak véleményt az ügyről. A politikus szerint megengedhetetlen, hogy a XXI. században, Magyarországon nőkről így beszéljenek.
Borítókép: Arató Gergely, a DK kormányprogramért felelős árnyékminisztere (Fotó: MTI/Soós Lajos)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Mandiner Mesterterv – Az őszt elvesztette a Tisza Párt, Magyar Péter megakadni látszik + videó
Még a baloldali elemzők is elismerik, hogy a politikai teljesítményt nézve a Fidesz nyerte meg az őszt. A tél beköszöntével valóban átrendeződni látszik a politikai térkép? Gyengült-e a Tisza Párt és Magyar Péter a kiszivárgott adótervezet miatt? Hová lett a lendület?

Orbán Viktorhoz már megjött a Mikulás + videó
Most mindenki hozzájuthat a miniszterelnök által aláírt pulóverhez.

Gyanús körülmények között meghalt egy rab a veszprémi börtönben, a rendőrségi vizsgálat indult
Tragédia történt a rácsok mögött.

Jövőre már 936 ezer forintot keres egy pedagógus átlagosan + videó
A kormány folytatja a tanárok és az óvónők béremelését.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Mandiner Mesterterv – Az őszt elvesztette a Tisza Párt, Magyar Péter megakadni látszik + videó
Még a baloldali elemzők is elismerik, hogy a politikai teljesítményt nézve a Fidesz nyerte meg az őszt. A tél beköszöntével valóban átrendeződni látszik a politikai térkép? Gyengült-e a Tisza Párt és Magyar Péter a kiszivárgott adótervezet miatt? Hová lett a lendület?

Orbán Viktorhoz már megjött a Mikulás + videó
Most mindenki hozzájuthat a miniszterelnök által aláírt pulóverhez.

Gyanús körülmények között meghalt egy rab a veszprémi börtönben, a rendőrségi vizsgálat indult
Tragédia történt a rácsok mögött.

Jövőre már 936 ezer forintot keres egy pedagógus átlagosan + videó
A kormány folytatja a tanárok és az óvónők béremelését.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!