Az egykori kormányfő az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában továbbvitte ezt az eszmefuttatást. Szerinte „a haza legyen büszke rá, hogy ilyen párt létezik, mint a DK, attól függetlenül, hogy háromszáz vagy kétmillió ember támogatja”.
Ugyancsak mélyrepülésbe került a választásokon a Momentum, amelyben szinte polgárháborús viszonyok alakultak ki. Nem is csoda, hiszen a vasárnapi választások egyik legnagyobb vesztese a liberális párt: nem jutott be a Fővárosi Közgyűlésbe, de még az EP-választáson sem sikerült mandátumot szereznie. A Népszava írta meg, hogy a Momentum vasárnapi tisztújításán egész biztosan távozik a pártvezetésből Soproni Tamás, Hajnal Miklós és Orosz Anna. Mint ismert, a Momentum legutóbbi elnöke, Donáth Anna az európai parlamenti eredményeket kudarcként értékelte, ezért lemondott az elnöki tisztségről. A párt vezetésére ketten pályáznak, Tompos Márton eddigi alelnök és parlamenti frakcióvezető-helyettes, valamint Fekete-Győr András volt elnök és egykori frakcióvezető.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!