Óriási felháborodást keltett, hogy a bíróság a napokban szabadon engedte a csepeli droglabor három gyanúsítottját. A rendőrségi nyomozás felügyeletét ellátó ügyészség letartóztatást indítványozott, ugyanakkor a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) az egész közvéleményt megdöbbentve úgy döntött, hogy szabadon engedi a gyanúsítottakat. Információink szerint három gyanúsított közül kettő esetében Matusik Tamás döntött. Ő a BKKB nyomozási bírói csoportjának vezetője, korábban pedig az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke volt. Megjegyezzük, a csoportjába tartozik az a bíró, aki tavaly márciusban annak a férfinak a szabadon engedéséről döntött, akinek a laptopján több száz gyermekpornográf felvételt találtak a rendőrök.
Pressman kedvenc bírója
Matusik neve azonban nem csak ezek miatt vált ismertté a hazai közéletben.
A legnagyobb visszhangot az váltott ki vele kapcsolatban, amikor még OBT-elnökként – a szintén OBT-tag Vasvári Csaba bíróval együtt – pár éve kétszer is találkozott a volt amerikai nagykövettel, David Pressmannel.
Az egyik találkozásról fénykép is árulkodik. A diplomáciai határokat többször is átlépő, erősen kormányellenes David Pressman szívélyes viszonyt ápolt Matusikkal.
A bírák is kiakadtak a nagykövetségi találkozó miatt
Már az első, az amerikai nagykövetségen megrendezett megbeszélésük nagy felháborodást váltott ki bírósági körökben és a nyilvánosságban is. Az eset kapcsán később megszólalt az OBT, és megpróbálták megmagyarázni, hogy rutinszerű találkozóról volt szó, amelynek elvi kerete a „demokráciákban teljesen szokásos mód”. A Kúria elnöke, Varga Zs. András azonban akkor rámutatott, hogy az egyes nagykövetségek természetesen kapcsolatot tartanak a fogadó állam intézményeivel, viszont azok helyszíne általában a fogadó állam intézményének székhelye. A Kúria elnöke hozzátette: nincs tudomása arról, hogy az OBT és az Amerikai Egyesült Államok nagykövetének kapcsolata az akkori két aktuális OBT-ülés bármelyikén szerepelt volna a napirenden.
Hivatkozási pont volt
Az is figyelemre méltó, hogy a még Matusik vezette OBT volt az, amely hivatkozási pontként szolgált az EU jogállamisági jelentéseinél és szolgáltatta az érveket az uniós források elzárásához. Két éve heves vitákat okozott, hogy az Európai Bizottság ellenőrzés nélkül az Országos Bírói Tanács többször adatokkal cáfolt, sok bíró személyes integritását sértő önkényes véleményét fogadta el.