Egyre rejtélyesebb a 27 éves Kaszás Nikolett eltűnési ügye. Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy a lány szeptember 7-én, vasárnap egyedül indult túrázni, amiről értesítette is a barátját, aki éppen Prágában volt. Már azt is tudni, hogy nem túrázás közben esett baja, épségben elindult haza, azóta azonban se híre, se hamva. A BorsOnline úgy tudja, a rendőrök még mindig nyomoznak, és könnyen lehet, hogy egyre közelebb kerülnek a megoldáshoz, ugyanis most Nikolett volt barátja környékén nyomoznak.
Fordulat az eltűnt Kaszás Nikolett ügyében: új gyanúsított kerülhetett a rendőrség látóterébe
Tegnap még azt közölték, hogy nincsenek gyanús körülmények, úgy tűnik, mára nagyot változott a helyzet.

Miután a lány sikeresen teljesítette a túrát, a jelenlegi párjával váltottak üzeneteket, majd elindult haza. Ez volt az utolsó pont, ahol a telefonját be tudta mérni a rendőrség. Hajnalban aztán a barátja megint kapott tőle üzenetet, amelyben jó éjszakát kívánt neki. Érdekesség az ügyben, hogy ezt az üzenetet már nem a lány telefonjáról küldték, hanem egy asztali gépről.
További Belföld híreink
Akkor derült ki, hogy nagy a baj, amikor Nikolett munkahelye jelzett a családnak, hogy nem ment be dolgozni és nem is jelentkezik. A rendőrség azonnal eltűntként kezdte el keresni a lányt. A portál információi szerint a nyomozók először a lány szűk családi körét kezdték el vizsgálni. Úgy tűnik azonban, hogy sok dologra nem bukkanhattak a bekért számítógépekben és eszközökben, mert most Nikolett volt barátját is elővették és kihallgatták, akivel már két éve külön vannak.
További Belföld híreink
Időköben közzétették a Kaszás Nikolettről készült utolsó fényképet. A különleges eltűnt keresők is folyamatosan dolgoznak az ügyön, azonban úgy tudni, egyelőre nincs nyom, amelyen elindulhatnak.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: A következő napok döntik el, kiterjed-e a háború Európára
Miközben Amerika és Oroszország a békéről egyezkedik, az erőtlen Európa csupán beszél, és saját jövőjének alakításából is kimarad.

Adventi élményprogram a rászoruló gyermekek számára
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet élményt varázsolt több tucat gyermeknek.

Tél helyett őszi szürkeség: jövő héten is marad a szokatlanul enyhe, ködös idő
A havazás még várat magára.

Menczer Tamás: Magyarország előtt két út áll + videó
A háborúellenes gyűlés előtt is szóba került a baloldali megszorítócsomag.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: A következő napok döntik el, kiterjed-e a háború Európára
Miközben Amerika és Oroszország a békéről egyezkedik, az erőtlen Európa csupán beszél, és saját jövőjének alakításából is kimarad.

Adventi élményprogram a rászoruló gyermekek számára
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet élményt varázsolt több tucat gyermeknek.

Tél helyett őszi szürkeség: jövő héten is marad a szokatlanul enyhe, ködös idő
A havazás még várat magára.

Menczer Tamás: Magyarország előtt két út áll + videó
A háborúellenes gyűlés előtt is szóba került a baloldali megszorítócsomag.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!