„Már halálos áldozata is van a baloldali-liberális agressziónak” – írta közösségi oldalán Kocsis Máté. A politikus kiemelte,
a véleménye miatt lelőttek egy ismert amerikai jobboldali influenszert, Donald Trump egyik legnagyobb »online« szövetségesét. Charlie Kirk épp egyetemistáknak tartott előadást, amikor a merénylő végezni akart vele. Két gyermek édesapjával. Végül sikerült. Gondolom, a liberális tolerancia jegyében.

Kocsis szerint bárki célkeresztbe kerülhet, aki szuverenista, elutasítja a migrációt, védelmezi a hagyományos családmodellt, konzervatív, és nem azt ismételgeti, amit a liberális propaganda hallani akar.
Itthon is jobb lenne, ha a forrófejű Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel, az uszítással, a lincshangulat szításával, az erőszak bármely formájának legitimálásával!
– figyelmeztetett a frakcióvezető.
A Telex meg a társai órákon belül nyilván kiderítik, hogy a merénylő vagy szélsőjobboldali, vagy magányos, vagy elmeháborodott volt. Mindig így mosdatják a bűnösöket. Közben csak simán a liberális propaganda és a gyűlöletkultúra fogyasztója volt. Undorító gyilkosok
– tette hozzá Kocsis.
Mint ismert, tegnap a kórházba szállítást követően meghalt Charlie Kirk, akire rálőttek egy egyetemi rendezvényen. Szemtanúk szerint a lövéskor leesett a székéről. Az NBC tudósítása szerint Charlie Kirk jobboldali politikai aktivistát Oremben, a Provo városától északra található Utah Valley Egyetemen érte halálos lövés.