Schmidt Mária: A szörnyek köztünk járnak

A főigazgató szerint az álhírterjesztők Semjén Zsolt „levadászásától” a kereszténydemokrácia, a katolikus egyház bukását remélik.

Forrás: Látószög blog2025. 10. 06. 11:55
Arató Gergely

MTI/Koszticsák Szilárd
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schmidt Mária felhívta a figyelmet arra, hogy a transzatlanti világban évtizedek óta folyik a katolikus egyház elleni pedofilhadjárat. Valós és vélt esetek tömegét zúdítják rájuk azok, akik gyűlölik Rómát, gyűlölik a katolikus egyházat. Egyetlen más egyházzal szemben sem ilyen ügybuzgók a „tényfeltárók”. Majd rámutatott: Semjén Zsolt levadászásától a kereszténydemokrácia, a katolikus egyház bukását remélik. Csalódniuk kell. Az ellene irányított fegyver visszafelé sült el. Ahogy a Charlie Kirk elleni is. Mert az a halálos fegyver is az egyházat vette célba. A hitet, a párbeszédet, a szóértést. Ahogy Semjén is a keresztényi szeretet szószólója.

A Terror Háza Múzeum főigazgatója hangsúlyozta, ne legyen senkinek kétsége, ezek a „pedofil ügyek” nem a gyermekekről szólnak. A habosítókat soha egy pillanatra sem érdekelték a gyermekek. Sem a betegek, sem az árvák, sem az állami gondozottak, sem a fiatalkorú bűnözők. Politikai fegyverként használják azokat a nehéz sorsú intézeti gyermekeket, akikről szüleik és családjuk helyett az állam kénytelen gondoskodni, és meg is teszi ezt. Majd rámutatott: a gyermekvédelemben dolgozók embertelenül nehéz feladatra vállalkoznak. Szeretetet, családot, odafigyelést kell nyújtaniuk elvadult, sérült, megsebzett, magányos gyermekeknek, egy agyonszabályozott, gyanakvó és folyamatosan vádaskodó környezetben.

A gyermekeink a jövőnk. És részben olyanok lesznek, amilyenné neveljük őket. Nagy tehát a felelősségünk. Ne használjuk őket se fel, se ki. Ne rágalmazzunk és vádaskodjunk felelőtlenül, ne hergeljünk magyart a magyar ellen, mert rossz vége lesz. Mert kölcsönkenyér visszajár!

– hangsúlyozta Schmidt Mária.

 

Borítókép: Arató Gergely, a DK képviselője felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. szeptember 23-án. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.