„662 oldalt nem a fióknak írnak” – írta közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra a Tisza Párt baloldali megszorítócsomagjáról. A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője hozzátette: „Magyar Péterék olyan adóemelést zúdítanának a nyakunkba, amit még az unokáink is fizetnének.” Éppen ezért a Fidesz átfogó tájékoztatási kampányt indít.
„Évente 1300 milliárdot vennének ki a magyar emberek zsebéből, 3700 milliárddal büntetnék a magyar vállalkozásokat. Nem hiába mondta Tarr Zoltán: »Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk«” – emlékeztetett Szentkirályi. Hozzátette: „kiszivárogtak a terveik, most pedig kétségbeesetten próbálnak tagadni és tagadni, de senki nem hisz nekik. Szakértőik, politikusaik már mind elmondták a megszorítócsomag pontjait. Sőt, alá is írták a dokumentumot:
az egyik szerző küldte az egészet az Indexnek, egy másik szerző pedig maga is beismerte, hogy a tervek valósak.
Most itt az idő, hogy pontjaiban is megismerjük, mire készülnek” – hangsúlyozta a frakcióvezető. Emlékeztetett, „a megszorítócsomagban szerepel nyugdíjadó: megsarcolnák még az özvegyi nyugdíjat is, 800 milliárdot vennének ki az idősek zsebéből. Emellett járulékok tömkelegét vetnék ki: 2500 milliárd forinttal tömnék meg a zsebüket. Megnehezítenék az anyák mindennapjait is. Megszüntetnék a gyedet, mindenkit bankokhoz és biztosítókhoz láncolnának. Szűkítenék a családi adókedvezmények rendszerét. Megnyitnák az országot a migráció előtt. Vagyonadót vetnének ki. Tönkretennék a teljes magyar kis- és középvállalkozói szektort. Eltörölnék a számukra biztosított adókedvezményeket, ezzel a csőd szélére lökve őket” – sorolta Szentkirályi Alexandra.
Megszorítás megszorítás hátán: ez a Tisza. Elkészült a brüsszeli mesterterv, itt a programjuk. Több mint 600 oldalnyi adó. Mindenkinek joga van tudni, mire készülnek Magyar Péterék. Erre most a nemzeti konzultációban együtt is nemet mondhatunk. Töltsük ki, tiltakozzunk közösen az adóemelések ellen
– hívta fel a figyelmet Szentkirályi.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!