Csercsa Balázs, Tisza Párt korábbi egyházügyi munkacsoport-vezetője feljelentést tett ismeretlen tettes ellen rágalmazás és becsületsértés miatt. Ezt a Magyar Péter Facebook-oldalán korábban megjelent, név szerint róla szóló bejegyzésekkel indokolta. Csercsa szerint nem felel meg a valóságnak, hogy őt megvásárolták vagy állást ajánlottak volna neki. Leszögezte, hogy saját elhatározásából támogatta a Tiszát több mint másfél éven keresztül, rendszeres pénzbeni támogatással és ingyenmunkával, majd a saját elhatározásából távozott a Tiszából.
A támogatásom és az ingyenmunkám elég jó volt a Tiszának, egészen a kilépésemig, sőt, a havi rendszeres pénzbeni támogatást a mai napig próbálják levonni a számlámról, és kapom a sikertelen fizetésről szóló üzeneteket
– fogalmazott.

A volt tiszás szerint megengedhetetlen, hogy egy nagy eléréssel rendelkező közszereplő oldalán, nagy nyilvánosság előtt, meggondolatlan, hirtelen, impulzív módon, teljesen alaptalanul, kitalációkkal rágalmazzanak meg egy átlagpolgárt.
Vajon milyen miniszterelnök lehet abból, akinek a hivatalos Facebook-oldalán valaki egy ilyen posztot közzétehet, ráadásul a posztot mind a mai napig nem távolítják el?
– tette fel a kérdést Csercsa.
Szerinte ilyen bánásmódra, rágalmazásra, üldöztetésre, fenyegetésekre számíthat az, aki a Tiszát odaadóan támogatta, majd úgy döntött, hogy ezt abbahagyja. Reméli, hogy a felelősök, akik elég bátrak voltak ahhoz, hogy a posztot közzétegyék és az oldalon megtartsák, elég bátrak lesznek ahhoz is, hogy a felelősségükkel szembenézzenek.
Mást mond a választóknak a Tisza
Ahogy a Magyar Nemzet korábban beszámolt róla, a baloldali pártból kiugrott egykori munkacsoport-vezető igazolta, hogy
a Tisza Párt úgy akarja megnyerni a választást, hogy mást mond a választóknak, mint amit valójában tervez.
Csercsa Balázs azt is megerősítette, Magyar Péteréknek két programja van:
Egy cukormázas a kampányra, hogy megszerezzék a szavazatodat, és egy titkos »konvergenciaprogram« a kormányzásra, ami a megszorításokról szól. Ez a klasszikus csali és horog esete: ígérnek fűt-fát, de a számlát neked kell majd fizetni.
Emlékezetes, Csercsa azt mondta, létezik a Tisza Pártban az az úgynevezett konvergenciaprogram, amely egészen 2035-ig tartalmazza a megvalósítandó célokat és eszközöket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!