Egész nagy változás jön holnaptól a hazai közlekedésben
Sok embernek kell most nagyon odafigyelnie.
Sok embernek kell most nagyon odafigyelnie.
Hazudott és még gyáva is a Tisza Párt alelnöke a Fidesz ifjúsági szervezete szerint.
A baloldali vezetésű főváros csak a szavak szintjén kezelte kiemelten a hajléktalanok helyzetét.
Sok embernek kell most nagyon odafigyelnie.
Hazudott és még gyáva is a Tisza Párt alelnöke a Fidesz ifjúsági szervezete szerint.
A baloldali vezetésű főváros csak a szavak szintjén kezelte kiemelten a hajléktalanok helyzetét.
Együttműködési megállapodást kötött az Országos Onkológiai Intézet és a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont által vezetett Nemzeti Gyógyszerkutatási és Fejlesztési Laboratórium.
Az ügy szálai a minősített vesztegetéssel gyanúsított alpolgármesterig, Czeglédy Gergőig érnek, de a nyomozás még messze nem ért véget.
Megmentették a férfi életét, majd eloltották a tűzet.
Kemény idők járnak arra.
Nagy István a magyar uniós elnökség mezőgazdasági prioritásairól is beszélt.
Kétezer emberből több ezer liter vér ömölhetett ki.
Több területen is számot adtak tudásukról a katonák.
A kormány egyik legfontosabb célja a kistelepülések közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése.
Hat vármegyei kórház és egy budapesti centrumkórház élére nevezett ki intézményvezetőket Pintér Sándor.
Példaként szolgálhat a fővárosnak a fideszes vezetésű kerület zöldítése.
A betörő románok több ezer embert gyilkoltak le, és szinte teljesen kifosztották az országot, mégis elhanyagolt hazánkban a tragikus esemény emlékezete.
A csontsoványra fogyott kutyák sokkos állapotban voltak.
Ön tudja, átlagosan mennyi idő alatt teljesítik az emberek a távot?
A gép Nizzában hibásodott meg.
Egy év alatt pedig több mint kétezerrel nőtt a gonorrhoeás esetek száma.
Ha siet, jobb, ha kerül.
Magyarország csodái.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Személyiségzavarokkal nem foglalkozom – reagált a publicista a Tisza Párt elnökének cikkével és személyével kapcsolatos kirohanására.
A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége nem engedi, hogy pártpolitikai célra kisajátítsa Magyar Péter vagy bárki más a lyukas magyar zászlót.
A Nézőpont Intézet elemzője szerint a Tisza Párt elnökének nincs szakpolitikája.
A kormány célja, hogy 2027 végére a lakosság számának megfelelő mértékre növelje a magyaroknak jutó uniós pénz arányát.
Szendrődi Miklós 1956-os nemzetőr is megszólalt 1956 ikonikus jelképének kisajátításával kapcsolatban.
A polgármester a cellájából az alpolgármesterek személyére is tett javaslatot.
A rendőrség nyomoz.
A jelenleg is letartóztatásban lévő polgármester kérvényezte, hogy elmehessen az önkormányzat alakuló ülésére.
Az egykori klasszis azzal váltotta ki a nemzetközi és az afrikai szövetség haragját, hogy szerződést írt alá az 1XBET fogadótársasággal.
Geert Wildersnek hiányzik a szabadsága, de nem enged az „őrülteknek”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.