A családja otthon várja, csak telefonon beszélnek: egy katona napjai a gátakon + videó
Egy főtörzsőrmester 11 éve is ott volt, idén is részt vesz a védekezésben Pilismaróton.
Egy főtörzsőrmester 11 éve is ott volt, idén is részt vesz a védekezésben Pilismaróton.
Az árhullám viszonylag lassan fog levonulni a fővárosi szakaszon.
Kocsis Máté frakcióvezető jelentette be a halasztást.
Egy főtörzsőrmester 11 éve is ott volt, idén is részt vesz a védekezésben Pilismaróton.
Az árhullám viszonylag lassan fog levonulni a fővárosi szakaszon.
Kocsis Máté frakcióvezető jelentette be a halasztást.
Folyamatosan emelkedik a vízszint.
A miniszterelnök tájékoztatást adott az árvízi védekezésről.
Kihúzták a skandináv lottó nyerőszámait.
Nem várható csapadék.
A kerület polgármestere elmondta, a sűrűn lakott területek nincsenek veszélyben.
A kerület vezetőinek egy része börtönben ül, miközben két alpolgármester igyekszik menteni a menthetőt.
A legutóbbi, 2013-as árvíz idején egyikük sem volt ilyen elkötelezett.
A Tisza Párt bekebelezte a többi ellenzéki párt korábbi szavazóinak egy részét.
Magyar Péter szervezi a hazai árvízi védekezést, állítja a Tisza párt EP képviselője.
Kiosztották ezen kívül a „Sikeres Városok Kulcsa” díjat is.
Holnap még nehezebb lesz – üzente a kormányszóvivő.
Hiába ajánlott új időpontot Magyar Péternek a köztévé, a Tisza Párt vezére ezt is elutasította.
A fenékpusztai madárgyűrűző és madármentő állomás működésének korlátozását rendelte el a Zala Vármegyei Kormányhivatal.
A MÁV Zrt. megerősítette: a nagykanizsai vasútállomáson éppen olyan váltóhiba történt nemrég, mint a Keleti pályaudvaron, ahol kisiklott egy InterCity öt kocsija.
Az ultrák és egyes játékosok is részt vesznek a védekezésben.
Első számú feladataként a jelenleg külföldön dolgozó, már bizonyítottan kiváló magyar kutatók hazahozatalát tűzte ki a Nobel-díjas Iroda számára.
A szakemberek azt kérik a bámészkodóktól, hogy ne menjenek rá a gátra, mert veszélyes.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fidesz–-KDNP kommunikációs igazgatója szerint csak a mentelmi jog érdekli a hazudós Magyar Pétert lopási ügye miatt.
A Századvég vezető elemzője szerint nagyon más stílusban nyilatkozott a Tisza Párt elnöke a köztévében, mint a rádióban.
Deák Dániel szerint a Tisza Párt elnökétől láttunk már sok 180 fokos fordulatot: már önmagában az is annak tekinthető, hogy most EP-képviselő.
Meglepő történet került nyilvánosságra egy budapesti pedagógusról, aki a balliberális 444 szerint csak egy nem mindennapi hobbit űz.
Most jöhet nagyon jól a Tisza Párt vezetőjének Manfred Weber és az Európai Néppárt.
Rejtélyes hangfelvételek taszíthatják a mélybe a Tisza Pártot és Magyar Pétert.
Az elemző szerint messziről látszik, hogy a Karácsony Gergelyt főpolgármesteri székbe segítő Gyurcsány Ferenc megkezdte a kampányát a városházi embereinek megvédése érdekében.
Gyomorforgató részéletek derültek ki az ügyről.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.