Támogatja a növekedést az adócsökkentés
Jelentősen mérséklődtek az állami elvonások, ezzel a munkavállaló és a munkaadó is jól jár.
Jelentősen mérséklődtek az állami elvonások, ezzel a munkavállaló és a munkaadó is jól jár.
Az adózástól kezdve a szegénység visszaszorításáig több területen is látványos a fejlődés.
Az alacsonyabb adóterhek nem véreztetik ki az államot, mert a pénz visszaáramlik a gazdaság vérkeringésébe.
A magyar gazdaság a járvánnyal terhelt időszakban elég gyorsan újraindult. Ez nem sikerült minden országnak, ahogy az Európai Unió egészének sem.
Óriási eredményeket ért el az állam 2010 óta a feketegazdaság elleni küzdelemben. Hazánk ezen a téren is az unió élmezőnyébe került.
A miniszterelnök többek között közölte, hogy január 1-től csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke, megszűnik a szakképzési hozzájárulás.
Veszélyes idők jönnek, nem tudja folytatni a világ az életét ott, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra és biztonságra van szükség.
Úgy térne vissza a 2010 előtti világ 2022-ben, ahogy a politikai panoptikum figurái visszatértek a budapesti városházára.
Aki nem akarja, hogy középosztályhoz tartozóként a legmagasabb adót fizesse, s hogy rajta kezdjék a nadrágszíjhúzást, csak azért, mert gyereket nevel, annak nem sok gondolkodnivalója marad.
Beruházásokkal és adócsökkentéssel lehet elérni a gazdaság fellendülését a járvány után – hangsúlyozta Orbán Viktor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megkezdődik a 4-es és 6-os villamos pályafelújítása.
Az elmúlt huszonöt évben nem láttak ilyet.
Technikai részletnek tűnik, de valójában nagyon fontos lépést jelentett be az ukrán agrárminiszter.
A határellenőrzések főként a feltételezett embercsempész bandákat célozzák meg.
A Puskás Akadémiától igazolt Jonathan Levi a svéd sajtóban nyilatkozott a döntéséről.
A Tisza Párt listázta az önkénteseit, akikről lesújtó véleményeket fogalmaztak meg.
Az érintettek állítják: nem tudtak erről, csalódtak és felháborítónak tartják a listázást.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
A Puskás Akadémiától igazolt Jonathan Levi a svéd sajtóban nyilatkozott a döntéséről.
A Tisza Párt listázta az önkénteseit, akikről lesújtó véleményeket fogalmaztak meg.
Az érintettek állítják: nem tudtak erről, csalódtak és felháborítónak tartják a listázást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.