Négy férfi „házasságának” megáldása
Dr. Fabiny Tamás, Kondor Péter, Szemerei János evangélikus püspök urak figyelmébe.
Dr. Fabiny Tamás, Kondor Péter, Szemerei János evangélikus püspök urak figyelmébe.

Volt, aki a templomban nem áldást kért, hanem átkot mondott a haragosaira.

A ferences szerzetes szerint már megtörtént az egyházszakadás, hiszen papok esküvő jellegű szeánszokat tartanak bűnben élő pároknak.

A meghasonlásból megerősödve fog újjászületni a kereszténység.

Bóklászgatunk, bóklászgatunk?

Az 1940-es években az inkubátorokat egyenesen áltudományosnak minősítette az akkori orvostársadalom.

A szokásoknak megfelelően a közmédia nézői idén is élő adásban láthatják Ferenc pápa húsvéti üzenetét és Urbi et Orbi áldását a vatikánvárosi Szent Péter-bazilika erkélyéről. A pápai áldás előtt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szentmiséjét k
A bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek homíliájában reményét fejezte ki, hogy lelki áldás lesz az őszi budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus.

A több évszázados hagyományt felelevenítve a Mesterségek Ünnepén a mesterek díszes aratókoszorús felvonulással és kenyéráldással köszöntik ma Szent István ünnepét. A népviseletbe öltözött mesterek, zenészek és táncosok a budapesti Szent György térről indu



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy kis figyelmetlenség tragédiához vezethet.

Szalai Piroska szerint a Tisza adóemelési tervei hátrányosan érintenék a családi kasszát.

Ezek a legveszélyesebb növények a lakókörnyezetünkben.

A nyugat-balkáni útvonal egyik fő belépési pontjának számító Magyarország semmiféle kedvezményt nem kap az új uniós szolidaritási alapból.

A Fitch várakozása szerint a hazai össztermékhez mért ukrán államháztartási hiány az idén eléri a 25,7 százalékot.

Az ukrán elnök taktikai áldozatot hozhatott.

Moszkva – állítása szerint – az elmúlt hét napban mind a hat frontszakaszon előre tudott nyomulni, és összesen kilenc települést foglalt el.

Az Európa-bajnok sportlövő, Zwickl-Veres Kata megdöbbentő vallomása az élsport világának arról a részéről, amelyet kevesen ismernek.

A magyar válogatottságot lemondó kapus könyvbemutatóján Lőw Zsolt vitte el a show-t, de Juhász Roland és Bogdán Ádám is felbukkant.

Ön mennyire ismeri élettörténetét?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.