Ezekre a készülékekre jön az új operációs rendszer
A népszerű gyártó végre megjelentette a hivatalos készüléklistát és a várható megjelenési időket.
A népszerű gyártó végre megjelentette a hivatalos készüléklistát és a várható megjelenési időket.
Természetesen sok újdonság került a rendszerbe, ezekről egy útmutatót is összeállítottak.
A Samsung több tucatnyi készülékére érkezhet meg a OneUI 4.0 felülettel együtt.
Újabb akadálymentesítési lehetőséggel bővül a mobilos rendszer repertoárja.
A leggyorsabban idén is a Google saját Pixel mobiljai frissülnek majd.
A Google mobilos operációs rendszerének elérése továbbra is rohamléptekben növekszik, és egyelőre nem tűnik úgy, hogy közelítenék a falat.
A tárhely applikáció nem menti majd alapértelmezésben a képernyőképeket Android 12 alatt.
Az engedélyeik visszavonása mellett helyet is próbálhat felszabadítani.
Erősen balesetveszélyes megfeledkezni séta közben a környezetről.
Újabb részletek derültek ki az Android 12-ről, amelynek a desszertneve Snow Cone lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Amíg háborúpárti elnöke volt az Egyesült Államoknak, nem készültek lövészlesek az elnöki gép közelében.
A munkahelyi baleset körülményei egyelőre nem tisztázottak.
A parlamentben beszél a miniszterelnök, aztán fogadja Alice Weidelt és Alekszandar Vucsicsot.
Nemet kell mondani a brüsszeli háborús tervekre.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin Budapesten találkoznak.
Szijjártó Péter korábban is többször figyelmeztetett: az uniós szankciók és a fegyverszállítások nem hoznak békét.
Brüsszel nem akarja a tárgyalást, nem akarja a békét.
A jegybank vezetése az elmúlt fél évben az előzetesen megfogalmazott világos célok mentén haladt, a jövőben ugyanezt tervezik a magyar gazdaság fenntartható fejlődése érdekében.
A Tisza Párt vissza akarja vonni a családi adókedvezményt – mondta Hankó Balázs egy tévéinterjúban.
A kutatásból az is kiderül, hogy mi itt a jó hír.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.