Pártelhagyó és -váltó baloldali ellenzékiek
Az MSZP lassan a megszűnés szélére kerül, nevesebb politikusai közül pedig sokan Gyurcsányékhoz igazoltak át.
Az MSZP lassan a megszűnés szélére kerül, nevesebb politikusai közül pedig sokan Gyurcsányékhoz igazoltak át.

A múlt arcai bukkantak fel, bár akadnak benne a szélesebb közvélemény előtt kevésbé ismert politikusok is.

Láthatóan nem tudnak mit kezdeni a balliberális oldalon az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának eredményeivel.

Horrorisztikus ingatlanadó-ötlet Bajnai Gordon kormányától egy évtizeddel ezelőttről: mindenki pórul járt volna.

Futó Péter támogatta Gyurcsányt és Bajnait, mégis megduplázta profitját 2010 óta.

Az egykori miniszterelnök üzletemberként gátlástalanul taposta el a kisvállalkozókat.

Egyetlen esztendő leforgása alatt, 2016-ról 2017-re csaknem hatszázezer fővel csökkent hazánkban a szegénységnek kitettek száma – derült ki az uniós statisztikai hivatal adataiból.

Míg a kormányzást 2002-ben az első Orbán-kormány 52,9 százalékos GDP-arányos államadóssággal adta át, addig 2010-ben a Bajnai-kormány a GDP 85 százalékán álló államadósságot hagyott maga után.

Az orbáni modell jellegzetessége, hogy politikai kormányzáson alapul, vagyis a választói érdekek képviseletének ellátására törekszik a különböző ágazati, partikuláris érdekekkel szemben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza vezetőjét megviseli, hogy nem ő van a figyelem középpontjában, ráadásul a Fidesz lendületet vett és erősödik.

Gyöngyösre és Csömörre jön a Procter & Gamble.

A nemzet felemelkedéséhez az oktatásba kell a legtöbbet fektetni.

De a szerepjáték is közel állt a szívéhez.

Az ukrán elnök és emberei már többször lebuktak korrupciós ügyekkel.

Lavrov kemény szavakkal bírálta a nyugati médiát.

A Foreign Policy is kiemeli, hogy Magyarország egyedüliként mentességet kapott a súlyos amerikai szankciók alól.

Ön azért ne csinálja utána.

Sajnos nem lehet felhőtlen az örömünk – nyilatkozta az U21-es válogatott szövetségi edzője.

A Déry Tibor özvegyének végakarata alapján létrehozott díjat a Déry Tibor Alapítvány évente ítéli oda az irodalmi élet kimagasló alkotóinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.